3p

Egy vezércsellel tennék lehetővé a kínai vakcinával oltottak szabad utazását Európában. Arról is beszélt a miniszter, hogy kilenc hónap elteltével újabb oltásra lehet szükség.

Interjút adott Gulyás Gergely az Inforádiónak. A portálon közöltek szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszter egyebek mellett arról beszélt, hogy a legrosszabb esetben kilenc hónap leteltével szükség lehet újabb oltásokra, a védettség fenntartása érdekében. Szerinte sok a bizonytalanság, hogy meddig tart a védettség, márpedig az egészségügyisek esetében ez a kilenc hónapos időszak idén szeptember táján lejár, ezért a következő hetekben hosszú távú vakcinagazdálkodási stratégiát tárgyal meg a kormány.

Gulyás Gergely egy korábbi Kormányinfón (Forrás: MTI))
Gulyás Gergely egy korábbi Kormányinfón (Forrás: MTI))

Szóba kerültek a kínai vakcinák is, amelyekkel kapcsolatban arról beszélt a miniszter, hogy "kötelező elfogadni az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinákat, de harmadik ország állampolgárával szemben pozitív megkülönböztetést nem lehet tenni. Ha egy kínai turistát kínai oltással be lehet engedni, akkor a kínai oltással oltott uniós állampolgárt is be kell engedni. Mindenkinek eminens érdeke Európában, hogy Kínával az utazási korlátozások megszűnjenek, márpedig ott mindenki kínai vakcinával van beoltva”.

Privátbankár-vélemény

Az elhangzottak alapján a kormány arra számít, hogy az európai turizmusban fontos szereplőnek számító Kína polgárai számára - üzleti érdekből - szabad mozgást fognak biztosítani az európai országok, márpedig ebben az esetben a hasonló vakcinákkal oltott európai polgároktól sem lehet majd megvonni ezt a jogot.

Gulyás elmondta még, hogy a rendkívüli jogrend fenntartása mindaddig indokolt, amíg szükségesek olyan korlátozások, amelyekre csak a veszélyhelyzet ad lehetőséget. Ezek közé sorolta a gyülekezési jog korlátozását - ami miatt egyébként az ellenzék támadja a kormányt, mivel futballmérkőzéseknél nem lát egészségügyi kockázatot a kormány, de egy tüntetést már nem enged megtartani.

A nyitás következő fokozatáról az 5 millió oltás elérésekor dönt a kormány - erősítette meg a miniszter, aki szerint nemsokára a végére érünk a regisztráltak beoltásának, de a kormány nem akar változtatni az önkéntességen, tehát nem fogják kötelezővé tenni az oltást (ez utóbbiért kampányol hazai orvosok egy csoportja, ahogy arról laptársunk e cikkében beszámolt). 

A pénteki egynapos Pfizer-akcióról, amikor végül előzetes időpontfoglalás nélkül beoltottak százezer embert, a miniszter azt mondta, ha lesz eloltható vakcina, akkor lehetnek még hasonló lehetőségek. 

Gulyás továbbá érdekes jogi helyzetnek értékelte az oltás munkahelyi megkövetelését, amely adott munkáltató esetében akár indokolt is lehet. Ezekben az ügyekben a kormány nem foglal állást, a bíróságokra bízza az ilyen ügyek eldöntését, ha perre kerülne sor.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG