2p

A versenyjogi bürokráciacsökkentés felgyorsíthatja az állami tulajdonú kockázati tőkealapok kihelyezéseit - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az MTI-vel hétfőn.

A versenytörvény módosítása alapján a tőkealapok kihelyezéseinél az összefonódást a feleknek nem kell bejelenteniük. A GVH elnöke szerint a változás egyértelműen kedvez a magyar gazdaságnak - írták. Rigó Csaba Balázs szerint az érintett tőkekihelyezések a bejelentési kötelezettség miatt korábban aránytalan mértékű adminisztrációs teherrel jártak. Az állami hátterű tőkebefektetések a kezdő vállalkozások piacra jutását támogatják, ilyen esetekben viszont nem valószínűsíthető versenyaggály - hangsúlyozta.

Ha mégis felmerülne a versenycsökkenés veszélye, a jogszabály-változás értelmében a GVH a tranzakció zárásától számítva fél évig versenyfelügyeleti eljárást indíthat. Hozzátették ugyanakkor, hogy az eddig vizsgált esetek egyike sem volt aggályos. Az érintett befektetések összértéke 2018-tól kezdődően meghaladta a 10,5 milliárd forintot, az állami hátterű tőkealapok 22 vállalkozást segítettek.

Tavaly a GVH 42 százalékkal több bejelentést fogadott összefonódásról 2010-hez képest. A versenyaggályoktól mentes fúziók ellenőrzése ugyanakkor a leggyorsabbak közé tartozik Európában, köszönhetően az adminisztrációs terhek csökkentésének - közölték.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Trump már megkapta a karácsonyi ajándékát
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 13:17
A vártnál jóval nagyobb mértékben bővült az Egyesült Államok gazdasága 2025. harmadik negyedévében.
Makro / Külgazdaság Megint szívhatják a fogukat a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 12:58
Jelentősen szigorodnak a nehéz tehergépkocsik közlekedésére vonatkozó szabályok.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Magyarország egy „hanyatló unió” tagja
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 11:27
Többek között ezt jelentette ki a kormányfő a Magyar Nemzetnek adott ünnepi interjújában.
Makro / Külgazdaság Óriási a baj, mindkét szuperhatalom kezdi bezárni a kapuit a németek előtt
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 16:00
Jelentősen visszaesett a német áruexport 2025-ben az Egyesült Államokba és Kínába, amit az európai értékesítés és a szolgáltatásexport ellensúlyozott – derül ki a kölni székhelyű Institut der deutschen Wirtschaft (IW) kedden publikált elemzéséből.
Makro / Külgazdaság Erre az adatra Trump szerint megérhette ilyen sokat várni
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:30
Az Egyesült Államok gazdasága a vártnál gyorsabban nőtt a harmadik negyedévben.
Makro / Külgazdaság Még be sem lépett, máris szárnyakat adott az euróövezet Bulgáriának
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:25
Javította Bulgária minősítési országplafonját a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a kedden Londonban bejelentett döntést Bulgária közelgő euróövezeti csatlakozásával indokolta.
Makro / Külgazdaság 140 ezer magyar már Ausztriában dolgozik, és lesz ez még több is
Kollár Dóra | 2025. december 23. 14:44
Októberhez képest minimálisan csökkent, de egy évvel ezelőtthöz képest enyhén nőtt a nyugati szomszédunkban dolgozó honfitársaink száma a legfrissebb ausztriai munkavállalási adatok szerint. A téli szezon pedig még csak most kezdődik igazán.  
Makro / Külgazdaság Sajnos egyelőre nem lesz olcsóbb a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 11:25
Maradnak az eddigi árak.
Makro / Külgazdaság Elpárolgott a jegybanki Pallas Athéné Alapítvány vagyona
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 08:23
9 millió volt a jegybanki alapítvány kasszájában.
Makro / Külgazdaság 2025 a vámok éve volt: Trump miatt új gazdasági fogalmakkal kell ismerkednünk – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2025. december 23. 05:46
Az idei év egyik legmeghatározóbb globális gazdasági kihívását a Donald Trump által elindított és kiszélesített kereskedelmi háború jelentette. Az amerikai elnök áprilisban mindenkire ráijesztett az első vámtételek meghatározásával, de a kétoldalú tárgyalások elindulásával lecsillapodtak a kedélyek. A globális kereskedelem azonban már nem lesz ugyanolyan, mint Trump előtt volt. A Klasszis Podcast vendége Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG