5p

Felpörgött a nyaralási szezon, ez jól látszik az utasbiztosításokon is - közölte saját adatai alapján a Netrisk.

Megkezdődött a nyaralási főszezon a tanév vége után, ez jól látszik az utasbiztosítási számokon is. A Netrisk arra is felhívja a figyelmet, hogy az utasbiztosítások jelenthetnek extra védelmet az egyre szaporodó járatkésési és járatlemondási esetekre is.

Élen az olasz és a horvát tengerpart

Idén júniusban közel 28 ezer utasbiztosítást kötöttek a Netrisknél, ami 7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Míg az utasbiztosítások átlagdíja 11 800 forint volt júniusban, ez lényegében megegyezik a tavaly júniusi 11 900 forinttal, ugyanakkor magasabb a májusi 8900 forintnál - közölte a társaság.

„A díjak közti különbség azzal magyarázható, hogy júniusban hosszabb utazásokra kötöttek biztosítást az érintettek, mint májusban. Jelenleg Olaszország és Horvátország a legnépszerűbb célpont az utasbiztosítással nyaralók körében, előbbi 18, utóbbi 14 százalékos részesedéssel rendelkezett a júniusban megkötött szerződéseket nézve. A harmadik Németország volt 13 százalékkal, szemben az egy évvel korábbi 5 százalékos aránnyal. A növekedés a németországi labdarúgó-Európa-bajnoksággal magyarázható” - ismertette az adatokat Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.

Az utasbiztosítási szerződést kötők 41 százaléka tengerparti nyaralásra, míg 27 százalékuk városlátogatásra utazott külföldre a Netrisk adatai szerint. Tavaly júniushoz hasonlóan átlagosan 7 napra szóltak a biztosítások.

Nőtt a repülős utazások száma

Változást történt az autós és repülős utazásokat tekintve. A tavalyi 43 százalékról 38 százalékra csökkent az autós nyaralások részesedése, a repülősőké pedig 43 százalékról 48 százalékra emelkedett. A tengerparti nyaralások több mint felére, 56 százalékára repülővel mennek az utasok, míg a városlátogatások esetében az arány már 62 százalékos.

„Minden külföldi utazásnál kulcsfontosságú az utasbiztosítás, mert az utazás teljes költségéhez képest, valamint egy esetleges balesetből adódó egészségügyi ellátáshoz képest marginális összeget jelent a biztosítási díj. A repülős utazásoknál pedig a megfelelő utasbiztosítások a járatkésésekre- és törlésekre is védelmet nyújtanak. Márpedig ilyenekre szinte nap mint nap van példa a repülőtereken” - fogalmazott Besnyő Márton.

Mi történik, ha késik a gép?

Ha valaki nem önszántából, hanem például járatkésés miatt nem tud időben el- vagy haza indulni, akkor bizonyos esetekben számolhat kártérítéssel. Az uniós szabályok szerint akkor lehetnek jogosultak az utasok kártérítésre, ha több mint 3 óra késéssel érkeznek meg az úti célhoz. A megtett távolság függvényében a kártérítés összege 250-600 euró - az aktuális árfolyamtól függően 98 ezer és 236 ezer forint közötti összeg - lehet. A késett járatok utasainak járó kártalanítási összeg a késés időtartamától és az utazás hosszától függ.

A két órát meghaladó járatkésés esetén a légitársaságnak úgynevezett ellátási kötelezettsége áll fenn, amely kiterjed például frissítők és étel biztosítására, vagy akár a szállodai elhelyezésre is. A légitársaság csak akkor nem köteles kártérítést fizetni, ha igazoltan rendkívüli körülmények okozták a késést. Ugyanakkor nem mentesül a légitársaság a kártalanítás alól, ha a késést például a repülőgép műszaki hibája, vagy a légitársaság munkavállalóinak a sztrájkja okozta.

Mi történik, ha törlik a járatot?

Járattörlés esetén szintén van választási lehetősége az utasoknak: az uniós jogszabály szerint jegyár-visszatérítés, átfoglalás vagy az indulási repülőtérre való visszatérés között lehet választani. Kártérítésre akkor lehet számítani, ha a légitársaság nem értesítette az utast a járattörlésről legalább 14 nappal a menetrend szerinti indulás időpontja előtt. A késéshez hasonlóan szintén nem jár a kártérítés, ha rendkívüli körülmények miatt került sor a törlésre, amelyeket észszerű intézkedésekkel nem lehetett elhárítani.

Besnyő Márton hozzátette, hogy az utasbiztosítások jelenthetnek extra védelmet az egyre szaporodó járatkésési és járatlemondási esetekre. Szerencsére egyre több utasbiztosítás tartalmazza a fenti esetek kártérítését, de nem mindegyikük. Fontos, hogy a biztosítók által fizetett összegek jelentősen eltérhetnek, ezért mindenképpen ajánlott az utasbiztosítási ajánlatok összehasonlítása. Egyes biztosítók 4, míg mások csak 6-12 órás késés után fizetnek.

Az ajánlatok könnyen összehasonlíthatóak a Netrisk.hu szakértői értékelési rendszerének segítségével. A járatkésésre fizetett összegek akár a személyenkénti 100 ezer forintot is meghaladhatják egyes biztosítók esetében. Fontos azonban, hogy ezek a biztosítások csak addig érvényesek, ameddig az utas kötötte. Azaz, ha péntekig szól egy biztosítás, és a járatkésés miatt szombat hajnalra ér valaki haza, akkor a szombati napra is kell, hogy biztosítással rendelkezzen.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG