2p
A főpolgármester szerint a kormány ellentmond magának a 3-as metró pótlóbuszainak ügyében.
A 3-as vonal egy kocsija. Fotó: Wikimedia Commons/Rovibroni

Gyere ide, takarodj!

A főpolgármester a buszbeszerzésről és az ügyben a kormánnyal való egyeztetésről azt mondta: az első javaslat szolgáltatásvásárlás volt, ami aztán egyik napról a másikra csapott át magyar busz vásárlásának az ajánlásába.

A főváros most úgy érzi magát egy kicsit, mintha valaki azt mondta volna neki, hogy gyere ide, takarodj - fogalmazott.

Letiltott vásárlás

A főpolgármester kifejtette, egy érvényes kormányhatározat szerint az egyetlen szóba jöhető forrásból, az Európai Beruházási Bank hiteléből a kormány letiltotta a buszvásárlást.

A tervek szerint a novemberben kezdődő metrófelújítás miatt, a szerelvények kiváltása érdekében mintegy 150 csuklós autóbuszt kell forgalomba állítani.

"Ezzel párhuzamosan pedig mindenféle emberek megszólalnak naponta, és azon fáradoznak, hogy rávegyék a fővárost a buszvásárlásra." Valakinek a kormánynál lépni kellene, hogy annullálják a buszvásárlás tilalmáról szóló határozatot - tette hozzá.

Tarlós István hangsúlyozta: számára az a fontos, hogy időben megérkezzen a megfelelő számú csuklós busz, és a 3-as metró felújítását időben meg tudják kezdeni.

Közölte, készen állnak a kormánnyal való egyeztetésre, de eddig még nem kaptak megkeresést.

Tarlós István jelezte azt is, hogy június 8-ára hívta össze a Fővárosi Közgyűlés következő ülését, ahol döntés születhet a 3-as metró rekonstrukciója miatt szükséges járműpótlásról. Mint mondta, ha ennél tovább húzódik a dolog, akkor annak érezhető hatása lesz a 3-as metró felújításának megkezdésére.

"A képtelen állapotot fel kellene oldani" - mondta a főpolgármester.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály szerint az euró nem csodaszer
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:14
Az euró bevezetése Magyarország javára válhat, azonban a csatlakozás időpontjánál fontosabb, hogy a magyar gazdaság megfelelően felkészüljön a közös valuta átvételére – jelentette ki Varga Mihály a Fidesz-hez szorosan kötődő Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Polgári Gondola rendezvényén. A jegybankelnök hangsúlyozta: az euró nem csodaszer, így önmagában nem jelent megoldást a gazdasági kihívásokra, ezért a cél nem a gyors, hanem a sikeres euróövezeti csatlakozás.
Makro / Külgazdaság Arcunkra fagyhat a mosoly jövő héten a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 13:22
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a közel-keleti hírek és a gazdasági folyamatok miatt a jövő héten drágább fogunk tankolni.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij kiakadt: meglepő egyezségre jutott Donald Trump és Vlagyimir Putyin
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:52
Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra.
Makro / Külgazdaság A rácsok mögött lévő 7. leggazdagabb magyar cége üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 08:38
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter tegnapi bejelentésére reagálva az Indotek Group Marketing és Kommunikációs Igazgatósága a csatolt tájékoztatást teszi közzé. 
Makro / Külgazdaság Magyar Péter érdekes részleteket árult el a kihallgatásáról
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:44
Nem tett panaszt a gyanúsítás ellen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG