3p

Medvegyev szerint egy orosz-NATO katonai konfliktus esetén Lengyelország eltűnik a föld színéről.

Heves harcokat vívtak a Wagner katonai magánvállalat rohamosztagai az ukrán erőkkel a Donyeck megyei Bahmut város nyugati negyedeinek elfoglalásáért - közölte Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a pénteki hadijelentést ismertetve. Az orosz légierő és tüzérség által támogatott csoportot a szárnyakról ejtőernyős egységek biztosították, akadályozva az ukrán utánpótlást. Szerinte az ukrán fegyveres erőknek az elmúlt nap folyamán elszenvedett embervesztesége elérhette az 555 főt. Beszámolt két ukrán harckocsi és egy lőszerraktár megsemmisítéséről is.

A lengyel légierő egyik MiG-29-ese 2013-ban - napokon belül ukrán felségjelzéssel repülhet. Fotó: Wikimedia
A lengyel légierő egyik MiG-29-ese 2013-ban - napokon belül ukrán felségjelzéssel repülhet. Fotó: Wikimedia

  • Az orosz ellenőrzés alá került területek több településéről jelentettek a helyi hatóságok ukrán tüzérségi támadást. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) közölte, hogy a 2014-ben elcsatolt Krímben őrizetbe vette a Noman Cselebidzsihan nevét viselő krími tatár önkéntes zászlóalj két tagját. A 23 és 27 éves ukrán állampolgárok ellen büntetőeljárást indítottak.
  • A brit katonai szállítmányok felgyorsításáról tárgyalt pénteken telefonon Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Rishi Sunak brit kormányfő.
  • Dánia 19 darab francia Ceasar típusú tüzérségi rendszert szállít Ukrajnának a következő hetekben - jelentette be a dán védelmi minisztérium pénteken.
  • Andrzej Duda lengyel elnök további katonai támogatást helyezett kilátásba Ukrajnának pénteken Bécsben tett látogatása alkalmával. Alexander Van der Bellen osztrák államfővel tartott közös sajtótájékoztatóján Duda elmondta, hogy Lengyelország már eddig hárommilliárd euró (1100 milliárd forint) értékben nyújtott katonai segítséget a kijevi vezetésnek, és további támogatást tervez. Üdvözölte azt is, hogy a német kormány engedélyezte Lengyelországnak, hogy továbbadjon Ukrajnának több olyan MiG-29-es harci repülőgépet, amelyek még a Német Demokratikus Köztársaság egykori állományából származtak.

  • Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese pénteken a Twitteren reagált Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnöknek arra a kijelentésére, miszerint Ukrajnának jogában áll csapásokat mérni Oroszországra, és nem kell aggódni egy Oroszország és a NATO közötti háború miatt, mert Moszkva gyorsan el fogja veszíteni. "Nem tudom, ki győz vagy veszít egy ilyen háborúban, de tekintettel Lengyelországnak a NATO európai előretolt hadállásaként játszott szerepére, ez az ország biztosan el fog tűnni, az elmaradott miniszterelnökével együtt" - írta a volt orosz elnök és kormányfő.
  • Stratégiai atomfegyverek telepítésével fenyegette meg a Nyugatot Viktar Hrenyin fehérorosz védelmi miniszter pénteken egy előre be nem jelentett hadgyakorlat során.
  • Stratégiai atomfegyverek telepítésével fenyegette meg a Nyugatot Viktar Hrenyin fehérorosz védelmi miniszter pénteken egy előre be nem jelentett hadgyakorlat során."Már megkezdtük az indítóállások előkészítését" - hangoztatta Hrenyin egy gyakorlótéren nyilatkozva. Amennyiben a Nyugat nem hagy fel ellenséges retorikájával, ez lesz majd "a következő lépés" - figyelmeztetett. Hasonló kijelentéseket tett korábban már Aljakszandr Lukasenka fehérorosz vezető is.
  • A kárpátaljai családoknak indított élelmiszergyűjtést a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP). Eddig összesen 1,3 tonna adomány gyűlt össze, elsősorban tartós élelmiszerekből.
  • A Berlini Filharmonikus Zenekar szponzorációval kívánja segíteni az ukrajnai háború miatt nehéz helyzetbe került Kijevi Szimfonikus Zenekart és az Ukrán Ifjúsági Szimfonikus Zenekart.

(MTI/Guardian/Reuters)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG