2p

Ha nem is jelentősen, de gyorsabb tempóra váltott a GDP-növekedés az OECD-országokban.

A G20-országok gazdaságának növekedése 0,9 százalékra gyorsult a második negyedévben. Egy negyedévvel korábban még 0,7 százalékos bővülést mértek – ez áll a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) honlapján.

A növekedés üteme eltérő volt. Így például az Egyesült Államokban a GDP 0,8 százalékkal nőtt a második negyedévben, az előző három hónapban jegyzett 0,1 százalékos csökkenés után. Dél-Koreában 0,7 százalékos növekedést regisztráltak az első negyedévi 0,2 százalékos visszaesést követően.

Jelentősen felgyorsult a negyedéves összevetésű növekedés Törökországban, az első negyedévi 0,7 százalékról 1,6 százalékra, Dél-Afrikában 0,1 százalékról 0,8 százalékra, Szaúd-Arábiában pedig 1,1 százalékról 1,7 százalékra.

Az egyik legnagyobb gyorsulást a török gazdaság mutatta be
Az egyik legnagyobb gyorsulást a török gazdaság mutatta be
Fotó: Depositphotos

Eközben Kanada GDP-je 0,4 százalékkal, Németországé 0,3 százalékkal, Olaszországé pedig 0,1 százalékkal csökkent az első negyedévvel összevetve. Brazíliában a gazdasági növekedés meredeken lassult, az első negyedévi 1,3 százalékról 0,4 százalékra.

A G20 gazdasági teljesítménye 3,5 százalékkal nőtt a tavalyi második negyedévhez képest, ami némi gyorsulás az első negyedévi 3,3 százalék bővülést követően. A legjelentősebb éves növekedést India (7,3 százalék), Kína (5,2 százalék) és Indonézia (5,1 százalék) érték el, míg a leggyengébb bővülést Németország gazdasága mutatta, mindössze 0,2 százalékkal.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG