2p
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított júliusi értéke: 50 pont lett.

 

Július összességében átlag feletti hónap volt a korábbi években (az 1995 óta mért hosszú távú átlag értéke 52, a júliusoké 52,3). Az elmúlt három évben a júliusi átlag e feletti, 52,8 pont volt. Az idei érték az ötödik legalacsonyabb júliusi érték 1995 óta - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság.

 

 

A termelési mennyiség indexe csökkent júniusi értékéhez képest, és hat havi bővülés után a termelt mennyiség csökkenését jelzi első hónapja. A mostani érték alacsonynak számít, az elmúlt 20 évben egyszer sem volt alacsonyabb az index értéke júliusban.

Az index értéke az elmúlt 6 évben hatvanhatszor volt 50 pont alatt, amire korábban nem volt példa. Utoljára 2013 márciusában és 2015 áprilisában volt 50 pont felett az index értéke.

A vásárolt készletek két hónap bővülés után első hónapja szűkültek. Az idei júliusi érték az elmúlt húsz év értékei alapján átlag alatti, és a második legkisebb júliusi. 2012-ben nyolc alkalommal jelzett növekedést az index, ez 2013-ban kilencre emelkedett, amit 2014-ben is tartott. Idén eddig öt hónapnál járunk 2013-ban a foglalkoztatottsági index csak négy hónapban mutatott csökkenést.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
Makro / Külgazdaság „A kétharmados győzelem a csodák világába tartozik, de vannak csodák” – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:57
Nem csak a választások előtti utolsó, hanem a jubileumi 200. Kormányinfót vezényelte le Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. 
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:42
Annak, aki piaci árat fizet – és ha a benzinkutakon is megmutatkozik az árcsökkenés.
Makro / Külgazdaság Ezúttal csak 47 milliárdot fogadott el a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:24
Pedig adtak volna még bőven pénzt a befektetők.
Makro / Külgazdaság Somogyi Zoltán: Van oka Orbán Viktornak aggódni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 9. 10:57
A Political Capital szociológus alapítója az április 8-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 95. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nagy üzleteket kötött J. D. Vance Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:44
Sok-sok milliárd forint értékben vesz fegyvert, olajat és erőművet Magyarország, illetve magyar cégek.
Makro / Külgazdaság Leesett az elemzők álla: váratlan fordulat Németországban
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:21
Pont az ellentétét várták.
Makro / Külgazdaság Jöhet a fordulat az amerikai kamatoknál?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 08:34
Egyre inkább fontolgatják a kamatemelés lehetőségét a Fed döntéshozói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG