1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Nem gondolja úgy, hogy most is meg kellene szólalnia? - ezzel a kérdéssel fordult levélben Sólyom László volt államfőhöz Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök
Nem gondolja úgy, hogy most is meg kellene szólalnia? - ezzel a kérdéssel fordult levélben Sólyom László volt államfőhöz Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök

"Ön engesztelhetetlen ellenfele volt személyemnek és kormányomnak. Súlyos fenntartásait a demokratikus normákra és az erkölcsre hivatkozva fogalmazta meg. Régi vitánkat nem szeretném újra kinyitni, ismerjük egymás álláspontját. Utólag is tudomásul veszem az Ön elvi álláspontját, viszont ebből adódik pár megkerülhetetlen kérdés" - kezdi a Sólyom Lászlónak címzett, az MTI-hez pénteken eljuttatott írását Gyurcsány Ferenc.

Úgy folytatja: "látva, hogy miként tiporja sárba a mai kormányzó párt az 1989-es alkotmányosság, a jogállamiság alapértékeit és intézményeit, volt köztársasági elnökként, az alkotmánybíróság korábbi elnökeként, liberális konzervatív értelmiségiként nem gondolja-e úgy, hogy most is meg kellene szólalnia?"

"Vajon látja-e saját felelősségét abban, hogy pár hónapja olyan politikai erő jutott hatalomra, amely nem erősíteni, hanem ellenkezőleg, gyengíteni szeretné a parlamentáris demokráciát, a jogállamiságot? Tapasztalva a nyelvi, politikai, közjogi agresszió soha korábban nem látott elharapózását, nem érzi-e úgy, hogy az Ön által képviselt erkölcsiség bázisán figyelmeztetnie kellene a mai hatalmasokat a demokratikus normák betartására?" - firtatja a volt kormányfő.

Gyurcsány Ferenc szerint Sólyom László korábbi kritikája ebben a helyzetben utólagos hitelesítésre vár, a volt köztársasági elnöknek el kell döntenie, hogy politikai, emberi szimpátiája vagy demokratikus, jogállami meggyőződése a fontosabb.

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre – az államfő aláírta a költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 15:01
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken – közölte az elnöki hivatal.
Makro / Külgazdaság Bezárás, két literes plafon, tüntetés: a kisebb benzinkutasok egyre elkeseredettebb eszközökhöz fordulhatnak
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:41
Tanácstalanok a független benzinkutasok: a kormány azt ígérte, a magyar tartalékból felszabadított gázolajból kaphatnak a hatósági árnál alacsonyabban, de eddig ez nem jutott el hozzájuk. Így viszont egyre inkább veszteséges a kutak működése, és úgy érzik, egy figyelemfelhívó akciónak a következő három héten belül lenne értelme.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor tartós energiaválságra készül
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:13
De ha megnyeri a választásokat, jönni fog Ukrajnán keresztül az orosz olaj, ígéri. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Vágják a centit az áprilisi választásokig Brüsszelben – addig nem látnak esélyt Orbán Viktor megtörésére
Litván Dániel | 2026. március 20. 10:52
Zárt ajtók mögött hangzottak el az igazán kemény szavak az uniós csúcson. Nem akarják tovább erőltetni a dolgot az uniós vezetők, hogy ne játsszanak Orbán Viktor kezére.
Makro / Külgazdaság Egy vagyont hagyhat a benzinkúton, aki magyar rendszám nélkül tankol
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 10:35
A benzin és a gázolaj piaci ára 119, illetve 159 forinttal emelkedett az elmúlt másfél hónap során. A rögzített hatósági árak pedig csak a magyar rendszámú autókat tankolókra vonatkoznak.
Makro / Külgazdaság Olajfinomítót és raktárépületet is értek az iráni drónok péntek hajnalban
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 08:21
Kuvait mellett Jordánia, az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia és Bahrein vezetése is iráni támadásokról számolt be péntek reggel. A Perzsa-öböl környéke az olajpiac mellett a földgázpiacnak is fontos, utóbbi pedig megérezheti a Katar legfontosabb létesítménye elleni támadást.
Makro / Külgazdaság Még egy kastélyt sikerült eladnia a nemzeti vagyonkezelőnek
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 15:13
310 millió forintért talált gazdára a kékedi Melczer-kastély.
Makro / Külgazdaság Hozzányúltak a vésztartalékhoz: fogy az ország üzemanyagkészlete
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 14:12
 Megindult a stratégiai készletek felhasználása.
Makro / Külgazdaság Áttörték a plafont az üzemanyagárak: történelmi rekord a román kutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:57
Új csúcson a benzin és a dízel ára.
Makro / Külgazdaság Nőnek a kockázatok, megindultak felfelé a magyar kötvényhozamok
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:20
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG