3p
Ezt Orbán Viktor jelentette be a Kossuth rádióban.
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió stúdiójában. Illusztráció. Forrás: MTI/Kovács Tamás

"... miután több hónapos időszakról van szó, mikor be fogjuk zárni az iskolákat, ha erre sor kerül, ha bezárjuk, az a tanév végét fogja jelenteni. Akkor a tanároknak el kell menniük fizetés nélküli szabadságra, és be kell látnunk, hogy nem tudjuk két hét múlva kinyitni az iskolákat."

- mondta Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli interjújában a Kossuth rádión. A közoktatási intézmények azonban még nem zártak be, mégpedig azért, mert a vírus nem jelent veszélyt a legfiatalabbakra, és most az időseket kell védeni, magyarázta a miniszterelnök.

Orbán Viktor: felmérhetetlenül súlyosak a vírus gazdasági következményei

Azzal folytatta, hogy két-hátom hét múlva nem lesz jobb a vírushelyzet az országban, sőt, rosszabb lesz. Szerinte még hónapokig eltart, amíg a gyógyultak száma meghaladja majd az új megbetegedésekét.

"A békebeli demokrácia és a háborús helyzet közötti fázis ez"

- fejtette ki Orbán a veszélyhelyzet kapcsán, mely egyelőre csak két hétig tart az alkotmányos szabályoknak megfelelően, de a miniszterelnök szerint meg fogják hosszabbítani, ugyanis a koronavírus ezt indokolja.

"Azzal kell számolnunk, hogy az életünk megváltozik. A járvány megállítására intézkedéseket kell tenni."

Orbán szerint elég egészségügyi dolgozó van az országban, egészségügyi eszközökből pedig még rendelt tartalékokat a kormány. Lesznek csoportos megbetegedések is, de egyelőre csak egyéni megbetegedések vannak, mondta még el.

Mindeközben tegnap Szlovákiában újabb drasztikus intézkedéseket vezetett be a kormány, amelyek  a következőek:

  • bevezetik az ellenőrzést a határátkelőkön
  • lezárják mindhárom nemzetközi repülőteret
  • elrendelik a kötelező 14 napos karantént minden külföldről érkezőnek
  • bezárják az összes iskolát és óvodát minimum 14 napra
  • bezárják az összes aquaparkot és síközpontot
  • bezárják a szociális és kulturális intérményeket
  • bezárják a szórakozóhelyeket
  • korlátozzák a nemzetközi vonat- és buszközlekedést

Az iskolák bezárása miatt elmaradnak az érettségi vizsgák is Szlovákiában.

Hétfőtől (március 16.) minden iskola, óvoda, egyetem és szabadidő-központ zárva tart Szlovákiában az új koronavírus terjedése miatt. A tanítás legalább 14 napig szünetelni fog. Erről Peter Pellegrini leköszönő kormányfő és Denisa Saková (mindketten Smer) belügyminiszter tájékoztattak a válságstáb csütörtöki ülését követően.

A 14 napos tanítási szünet azokra a pozsonyi iskolákra is vonatkozik, amelyeket korábban már bezártak.
Pellegrini megerősítette, hogy legalább két héttel el kell halasztani az érettségi vizsgákat is, melyekre eredetileg március 17. és 20. között került volna sor.

Lapunk információi szerint a szlovák törvények egyértelműek, és ezek szerint a tanárok a kieső időre ugyanúgy megkapják a fizetésüket, bár erről nem esett szó a rendelkezések körüli vitákban.

Egyes magáncégeknél előfordulhat, hogy a dolgozók csak fizetésük 60 százalékát kapják, ha képtelenek dolgozni a munkáltatónál előforduló zavarok miatt.

(via hirado.hu, hvg.hu)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG