3p
Biztonsági fenyegetést jelenthetnek hazatérésük után az Iszlám Állam ellen Szíriában harcoló brit önkéntesek.
Az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet támogatói által egy névtelen internetes portálon 2016. augusztus 31-én közreadott, keltezetlen kép Abu Mohammed al-Adnaniról, az IÁ szóvivőjéről. Forrás:MTI/AP/Internet

2014 óta több százan csatlakoztak nyugati országokból, köztük az Egyesült Királyságból az Iszlám Állam ellen harcoló kurd milíciához, a Népvédelmi Egységekhez (YPG). A Henry Jackson Society felhívta a figyelmet arra, hogy az YPG köthető a betiltott és Nagy-Britannia által terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárthoz (PPK) és azok, akik csatlakoztak hozzájuk, terrorizmusnak minősülő tevékenységekbe keveredhetnek hazatérésük után, akár csoportosan, akár magányos elkövetőként.

Egyik kutya, másik eb?

Kiképzésük során tűzfegyverek és robbanóanyagok használatával is megismerkednek - olvasható a BBC által idézett jelentésben.

A Henry Jackson Society terrorizmussal és radikalizálódással foglalkozó részlegének egyik munkatársa szerint az önkéntesek "nem a terrorizmus elleni küzdelmet, hanem valójában azt segítik, hogy az egyik terrorista szervezet felülkerekedjen a másikon". Kyle Orton úgy vélekedett, a kormánynak tennie kell az ellen, hogy britek ebbe a csapdába essenek. "Ha pedig már ott vannak, és haza akarnak jönni, átfogó tesztekre van szükség, hogy megakadályozzuk esetlegesen veszélyes emberek megjelenését a közösségekben" - fűzte hozzá.

A brit hatóságok sem nézik jó szemmel

A konzervatív kutatóközpont szerint a brit kormánynak sürgősen intézkedéseket kell hoznia, hogy megakadályozza az önkénteseket az YPG-hez való csatlakozásban.

A belügyminisztérium közölte, a szíriai vagy az iraki konfliktusban részt vevő britek számíthatnak hatósági ellenőrzésre, hogy kiderüljön, jelentenek-e veszélyt a nemzet biztonságára.    A BBC szerint eddig 29 nyugati önkéntes vesztette életét a kurd milícia oldalán az Iszlám Állam elleni harcban, köztük négy brit. Az YPG Szíriában jelentős területekről tudta kiszorítani a dzsihadistákat.

A brit hatóságok többször is arra figyelmeztettek, hogy nem tanácsos egyetlen csoporthoz sem csatlakozni, de eddig még egy önkéntest sem vontak felelősségre azért, mert csatlakozott a kurd milíciához.

Sértés az önkénteseknek

Az életüket vesztett brit önkéntesek egyikének apja a BBC-nek azt mondta, "mélységesen bántja" a kutatóközpont jelentése. Chris Scurfield, a kurdok oldalán elsőként elesett Erik Scurfield apja szerint a tanulmány felháborította az önkéntesek családját.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG