3p
A kelet-ukrajnai oroszbarát lázadók tüzérsége tízszer lőtt az ukrán hadsereg valamelyik állására a tűzszünet éjféli életbe lépése óta, de a megállapodást egyelőre alapvetően tiszteletben tartják - közölte vasárnap reggel Szvjatoszlav Ceholko, az államfő sajtószolgálatának vezetője hadműveleti jelentésekre hivatkozva.

Éjfél után nem sokkal

Gennagyij Moszkal, az ukrán elnök által kinevezett Luhanszk megyei kormányzó közölte, hogy éjfél után nem sokkal Grad típusú rakéták csapódtak be Popaszna város központjában, és két civil halálát okozták, de azóta gyakorlatilag tűzszünet van.

Dmitro Timcsuk katonai szakértő, a kelet-ukrajnai harcok övezetében adatokat gyűjtő Információs Ellenállás nevű szervezet vezetője szintén megerősítette, hogy a tűzszüneti megállapodás életbe lépése óta jelentősen csökkent a feszültség a térségben. Elszórtan, legfeljebb tíz alkalommal lőttek a szakadárok, főként a két megyeszékhely között félúton lévő Debalceve településnél és Luhanszk városa környékén - írta Facebook-oldalán, hozzátéve, hogy "aktív támadótevékenységet sem a szakadárok, sem az orosz csapatok jelenleg nem folytatnak".

A tűzszünet előtt

Kitért ugyanakkor arra, hogy a tűzszünet életbe lépése előtt, szombaton rekordmennyiségű támadás érte az ukrán állásokat - összesen 170-ről érkezett jelentés, valamint a szakadárok aktív erő- és fegyverzetátcsoportosításokat hajtottak végre az övezetben. Kiemelte, hogy Debalceve közelébe csoportosítottak át például húsz harckocsit, 10 egyéb páncélozott harcjárművet és kétszáz főnyi legénységet.

A kijevi hadműveleti parancsnokság közleményében ugyanakkor azt írta, hogy hírszerzési információik szerint a szakadárok provokációkat készítenek elő. Támadásokat készülnek végrehajtani, hogy utána az ukrán csapatokat vádolják meg a tűzszünet megsértésével.

Önvédelemből lőttek?

A szakadárok hírszolgálata egyébként idézte egyik parancsnokukat, aki azt állította, hogy Debalcevénél vasárnap önvédelemből lőttek, mert "az ukrán kormányerők megsértették a tűzszünetet".

A most életbe léptetett tűzszünetről csütörtökön Minszkben született megállapodás a Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló úgynevezett kontaktcsoport és a szakadárok vezetői között. A dokumentumot a "normandiai négyek", azaz a német kancellár, valamint a francia, az ukrán és az orosz elnök dolgozták ki a kontaktcsoport ülésével párhuzamosan, szintén a fehérorosz fővárosban tartott csúcstalálkozójukon.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG