2p
Túlterheléses támadás ért több kormányzati szolgáltatást is.

Más publikus kormányzati szolgáltatásokat is érintettek a héten a kormany.hu ellen indított támadások - közölte a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI).

A Belügyminisztérium (BM) szerdán közölte, hogy az áprilisihoz hasonló túlterheléses támadást érte a kormany.hu portált. Erről itt írtunk bővebben >>>>

Kedden és szerdán több hullámban túlterheléses támadás ért egyes kormányzati szolgáltatásokat. Ez idő alatt a kormany.hu weboldal lassulása, illetve átmeneti elérhetetlensége volt tapasztalható.

Volt már ilyen korábban

A támadás túlnyomó részben Magyarországon kívüli infrastruktúra felhasználásával történt - írta az NKI, megjegyezve, hogy az ilyen jellegű támadásokat legtöbbször (egyes felmérések szerint az esetek 97 százalékában) fertőzött számítógépekkel, úgynevezett botnetekkel végeztetik el. Hozzátették, hogy az eset hasonlított az április elejei túlterheléses támadáshoz, amely során ugyanezek a weboldalak voltak a támadások célpontjai, a támadók ugyanezen módszereket alkalmazták.

A védelmi intézkedéseknek köszönhetően az egyes szolgáltatások a támadás időtartamának "csak töredékében" voltak elérhetetlenek. A támadások megszűnésével a szolgáltatási színvonal minden esetben azonnal helyreállt - tették hozzá.

A túlterheléses támadások önmagukban nem alkalmasak adatlopásra, "azonban azok nyomainak elfedésére felhasználhatják" - jegyezték meg, hozzátéve: az NKI még vizsgálja, hogy történt-e adatlopás, vagy volt-e erre irányuló kísérlet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A háború lezárása is inflációs kockázat, „most vagy soha” helyzetbe kerülhet az MNB
Imre Lőrinc | 2026. február 3. 05:44
Az idei év finoman szólva sem kezdődött túl fényesen a magyar gazdaság számára. Bár a januárban közölt adatok még 2025-ről adtak képet, ezek is iránymutatóak lehetnek az áthúzódó hatás miatt. Az úgynevezett „puha indikátorok”, vagyis a különböző hangulatindexek pedig szintén azt sugallják, hogy 2026 sem hozza majd el a már több mint három éve hiába várt lendületes felpattanást. A Magyar Nemzeti Bank viszont kihasználhatja, hogy egy 8 éve nem látott, kedvező inflációs adat érkezhet az év elején.
Makro / Külgazdaság Megkongatták a vészharangot: kifogy egy kulcsfontosságú nyersanyag az EU-ban?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:02
Már 2030-ra problémák léphetnek fel.
Makro / Külgazdaság Trumpék az amerikai cégek hóna alá nyúlnának – itt az új csodafegyver
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:36
Érkezik a Project Vault.
Makro / Külgazdaság Mennyire gyenge a tavalyi GDP-adatunk Európában?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 15:03
Erről is beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfői adásában. Meg a február 1-jétől duplájára emelt havi ingyenes készpénzfelvételi limit kapcsán a bankkártya-használati szokásokról.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter elárulta, perre megy a kormány Brüsszellel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 13:44
Megtámadták az orosz energiarendeletet. 
Makro / Külgazdaság Van, ahol még mindig veszik a svájci órákat, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:31
A svájci órák exportja egy év alatt 3,3 százalékkal, 2,1 milliárd svájci frankra nőtt decemberben, tavaly összességében 1,7 százalékkal, 25,6 milliárd frankra esett – áll a svájci óraipari szövetség ((FHS) honlapján.
Makro / Külgazdaság Pesszimisták a beszerzési menedzserek
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:00
A GDP-t előrejelző mutató nagyon rosszul áll a friss felmérés szerint. 
Makro / Külgazdaság Nagyon bejött a Lidl, a Penny és az Aldi árcsökkentési terve
Kollár Dóra | 2026. február 2. 05:44
Az év első hónapja ezt hozta a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság A világ egyik legnagyobb aranykészletén ül egy kriptós cég
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 16:58
Heti 1-2 tonnát vásárolnak belőle továbbra is.
Makro / Külgazdaság Nem növeli termelését az OPEC, maradhat a magas olajár?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 15:07
Nem változtatnak a terveken az iráni feszültség árnyékában sem.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG