2p

Újabb vizsgálatokat rendelt el az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azoknak a recept nélkül kapható köptetőszirupoknak az ügyében, amelyek ipari oldószer és fagyállószer származékokat tartalmaztak és több mint 300 gyerek halálát okozták október óta három országban is. 

Az első megbetegedést 2022 júliusában Gambiában regisztrálták, de halálos eseteket jelentettek később Üzbegisztánból és Indonéziából is. A szervezet hétfőn jelentette be, hogy kiterjeszti a vizsgálatokat a Kambodzsában, Kelet-Timoron, a Fülöp-szigeteken, és Szenegálban kapható köptetőkre is.

A gyártás során köptetőbe került kis mennyiségben is halált okozó toxikus anyagok - dietilén-glikol és etilén-glikol - okozott vesekárododást, s több gyerek is belehalt a mérgezésbe.

A WHO októbertől kezdve négy indonéz és két indiai gyógyszergyár köptetőszirupjainak összetételét vizsgálta, ezzel egyidőben pedig ellenőrzés alá vonta a gyártók beszállítóit is a hatékonyabb kivizsgálás érdekében. Az érintett gyógyszergyártók ugyan tagadták, hogy az egészségre ártalmas anyagokat használtak volna a köptetők elkészítésekor, de a szakértők a decemberben lezárult első körös vizsgálatok után az egyik indiai gyógyszergyár termékében ipari oldószer és fagyállószer nyomaira bukkantak. 

A gyanú szerint a gyógyszergyártók az egészségre ártalmas anyagokat használtak a köptetők elkészítésekor. Fotó: Depositphotos
A gyanú szerint a gyógyszergyártók az egészségre ártalmas anyagokat használtak a köptetők elkészítésekor. Fotó: Depositphotos

Az újabb halálesetek megelőzése érdekében a WHO a termékek használatának felfüggesztését rendelte el és a Reuters értesülése szerint a szervezet fontolóra vette a köptetőszirupok forgalomból való kivonását is azok egészségügyi kockázata miatt. A WHO felszólította a gyógyszergyártókat arra is, hogy ellenőrizzék termékeik összetételét. Az egyik indonéziai gyógyszergyár ügyvédje - Hermansyah Hutagalung - úgy nyilatkozott: "a beszállítókra kell lecsapni, ők az igazi bűnözők" mert a " gyógyszergyárakat kijátszva meghamisítják az alapanyagok hivatalos dokumentumait". 

A WHO iránymutatásokat határoz meg a gyógyszergyártási szabványokról világszerte, és támogatja az esetleges hiányosságok kivizsgálását, de nincs jogi felhatalmazása vagy végrehajtási jogköre arra, hogy közvetlen intézkedéseket hozzon a szabálysértőkkel szemben.

(MTI/Reuters)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van, ahol még mindig veszik a svájci órákat, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:31
A svájci órák exportja egy év alatt 3,3 százalékkal, 2,1 milliárd svájci frankra nőtt decemberben, tavaly összességében 1,7 százalékkal, 25,6 milliárd frankra esett – áll a svájci óraipari szövetség ((FHS) honlapján.
Makro / Külgazdaság Pesszimisták a beszerzési menedzsere
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:00
A GDP-t előrejelző mutató nagyon rosszul áll a friss felmérés szerint. 
Makro / Külgazdaság Nagyon bejött a Lidl, a Penny és az Aldi árcsökkentési terve
Kollár Dóra | 2026. február 2. 05:44
Az év első hónapja ezt hozta a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság A világ egyik legnagyobb aranykészletén ül egy kriptós cég
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 16:58
Heti 1-2 tonnát vásárolnak belőle továbbra is.
Makro / Külgazdaság Nem növeli termelését az OPEC, maradhat a magas olajár?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 15:07
Nem változtatnak a terveken az iráni feszültség árnyékában sem.
Makro / Külgazdaság Néhány óra múlva indul a százmilliárdos támogatási program, érdemes a rajtvonalra állni
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 11:53
Indul az energiatárolós program, hétfőn délelőtt már lehet jelentkezni. A cégek is készülhetnek.
Makro / Külgazdaság Megjelent Orbán Viktor vagyonnyilatkozata is: 7,2 milliós havi fizetés, csökkenő megtakarítás
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:58
Az is kiderült, hogy a miniszterelnök nincsenek a személyes tulajdonában vagyontárgyak.
Makro / Külgazdaság Mibe fektette a pénzét Magyar Péter?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:24
62 milliót tart értékpapírban a Tisza elnöke, de milyen befektetéseket választott?
Makro / Külgazdaság Kapaszkodhat a magyar kormány a jövő héten – sok minden kiderül
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:11
Árulkodó tavaly decemberi és egész éves adatokat közöl a jövő héten is a KSH.
Makro / Külgazdaság Az oroszoknak érdeke lenne az energiapiaci megbékélés Európával, de akkor már inkább mi diktálhatunk
Imre Lőrinc | 2026. február 1. 06:04
A közeljövőben nem, de hosszabb távon az Európai Uniónak és Oroszországnak is ismét érdeke lehet az energiapiaci együttműködés. Addig viszont az EU-nak változtatnia kell a gondolkodásán, új földgáz- és kőolajprojekteket kell indítania – hangzott el a Klasszis Befektetői Klub idei első, energiaipari trendekről és kilátásokról szóló panelbeszélgetésén. Amin az is szóba került, hogy Kína miként tudja zsarolni a nyugati világot a kritikus fontosságú nyersanyagok piacán, és hogy mi lehetne erre Európa válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG