3p
Tavalyhoz képest 69 ezerrel több embernek van munkája itthon.

2016. március–májusban a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 69 ezer fővel, 251 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,6 százalékponttal, 5,5 százalékra csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal a Privátbankárral. A férfiakat alacsonyabb szintű munkanélküliség jellemezte, és esetükben a javulás is nagyobb mértékű volt.

Egy évvel korábban a 15–74 éves munkanélküli férfiak száma 39 ezer fővel, 134 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,7 százalékponttal, 5,4 százalékra csökkent. A munkanélküli nők száma 30 ezer fővel, 117 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,5 százalékponttal, 5,6 százalékra mérséklődött.

A 15–24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 4,0 százalékponttal, 13,8 százalékra csökkent, de a munkanélküliek 18,4 százaléka továbbra is ebből a korcsoportból került ki. A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak és az 55–64 évesek munkanélküliségi rátája is mérséklődött, előbbieké 1,3 százalékponttal, 5,0 százalékra, utóbbiaké 2,0 százalékponttal, 4,3 százalékra.

A munkanélküliség átlagos időtartama 18,2 hónap; a munkanélküliek 47,5 százaléka legalább egy éve keres állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számít.

Nőtt a foglalkoztatottság

Az idén március–májusban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 314 ezer fő volt, 149 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 66,0 százalékra emelkedett, a férfiak foglalkoztatási mutatója javult nagyobb mértékben.

Az egy évvel korábbi adatokhoz képest ezen időszakban a foglalkoztatottak létszáma 3,6 százalékkal magasabb, 4 millió 314 ezer fő volt. Az összességében 149 ezer fős növekedéshez a hazai elsődleges munkaerőpiac 116 ezer fővel járult hozzá, a közfoglalkoztatottak köre 25 ezer fővel bővült. A külföldi telephelyen foglalkoztatottak száma – a mintavételi hibahatáron belül – 8 ezer fővel nőtt.

A foglalkoztatottak közül 4 millió 277 ezren tartoztak a 15–64 évesek korcsoportjába, foglalkoztatási arányuk 2,8 százalékponttal, 66,0 százalékra emelkedett. A 15–64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 4,0 százalékkal, 2 millió 324 ezer főre bővült, foglalkoztatási rátájuk 3,3 százalékponttal, 72,5 százalékra nőtt. A 15–64 éves női foglalkoztatottak száma 2,8 százalékkal, 1 millió 953 ezer főre emelkedett, foglalkoztatási rátájuk 2,2 százalékponttal, 59,6 százalékra javult.

A 15–24 éves foglalkoztatottak létszáma 289 ezer fő volt, foglalkoztatási arányuk 2,4 százalékponttal, 26,9 százalékra nőtt. Az ún. legjobb munkavállalási korú, 25–54 éves, valamint az idősebb, 55–64 éves foglalkoztatottak száma egyaránt emelkedett, előbbiek foglalkoztatási rátája 1,8 százalékponttal, 81,9 százalékra, utóbbiaké 4,9 százalékponttal, 49,4 százalékra.

A 20–64 éves korcsoport esetében – mely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre – a foglalkoztatási ráta 2,8 százalékponttal, 71,0 százalékra nőtt. Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 78,2, a nőknél 64,0 százalék.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG