Az észak-koreai Air Koryo állami légitársaság első gépe kedden reggel Pekingben landolt. A pekingi nemzetközi repülőtér közlése szerint a repülő délután vissza is tér Phenjanba.
A kínai külügyminisztérium hétfőn jelentette be, hogy jóváhagyták az Air Koryo Kína és Észak-Korea között közlekedő személyszállító repülőjáratainak újraindítását.
Phenjanból Oroszország felé is újraindulnak a járatok, az első gépet péntekre várják Vlagyivosztokban.
A 2020-ban kitört pandémia miatt Észak-Korea lezárta határait. A vasúti és közúti áruszállítást már tavaly helyreállította Kínával és Oroszországgal.
A múlt héten Észak-Korea azt is engedélyezte, hogy sportolói elutazzanak Kazahsztánba egy taekwondo versenyre. A versenyzőket busszal szállították a kínai határra.
(MTI)

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





