2p

A bukaresti munkaügyi minisztérium elé szervezett "sztrájkőrséggel" folytatta bérkövetelő tüntetéssorozatát csütörtökön a Sanitas egészségügyi szakszervezet, amely az ágazati általános sztrájk kirobbantását is kilátásba helyezve követel 20 százalékos béremelést az egészségügyi dolgozók számára.

Viorel Husanu, a Sanitas bukaresti elnöke szerint több mint százezer aláírás gyűlt már össze az általános sztrájk támogatására.

Csütörtökön az ágazat másik országos érdekképviseleti szövetsége, az Egészségügyi Szolidaritás (FSSR) is bejelentette, hogy csatlakozik a bérkövetelő demonstrációkhoz, és jövő csütörtökön részt vesz az egészségügyi minisztériumnál meghirdetett tüntetésen, amelyet a Sanitas hirdetett meg.

A két szakszervezeti szövetség arról állapodott meg, hogy összehangolják további tiltakozó megmozdulásaikat, beleértve a kollektív munkaügyi konfliktus és a sztrájk megszervezését is, amennyiben a kormánnyal folytatott tárgyalásokon nem érik el követeléseik teljesítését - tudatta csütörtöki közleményében az FSSR. A dokumentum már 25 százalékos béremelési követelést említ.

Jövő hétre nagy tüntetést hirdettek Bukarestben. Fotó: Depositphotos
Jövő hétre nagy tüntetést hirdettek Bukarestben. Fotó: Depositphotos

A bukaresti kormány a múlt héten munkacsoportot létrehozását kezdeményezte az egészségügyi alkalmazottak bérezésének megoldására az egészségügyi, a munkaügyi és a pénzügyminisztérium képviselőinek részvételével.

Az egészségügyi dolgozók túlterheltsége miatt is tiltakozó szakszervezetek nyomására a bukaresti kormány részlegesen feloldotta a tavaly bevezetett létszámstopot, és két hete 7600 betöltetlen állást szabadított fel az egészségügyben és a szociális ellátásban, az érdekképviseletek szerint azonban ez a hiányzó munkaerő felét sem teszi ki.

A Sanitas bukaresti elnöke akkor rámutatott: a szakszervezeti szövetség akkor is folytatja a sztrájk előkészítését, ha a kormány feloldja az egészségügyben a létszámstopot, mert a 20 százalékos béremelés nélkül a meghirdetett állások nem lesznek vonzóak. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
Makro / Külgazdaság A nemzetközi piacról hoz el egy fontos embert Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:14
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
Makro / Külgazdaság El a kezekkel a műkincsektől: változtatnának a vagyonadón
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:21
A műkincs nem jacht! Bajokat okozhat a műtárgypiacon a benyújtott tervezet.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:11
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG