2p

Ennyivel támogatják a kisgyermekek gondozását.

Megszavazta csütörtökön a lengyel parlamenti felsőház, a szenátus azt a törvényt, amely értelmében a dolgozó szülők esetében havi 136 ezer forintnak megfelelő összeggel támogatják az egy és három éves kor közötti gyermekek gondozását.

A korábban már az alsóházban megszavazott jogszabályt most az államfőnek továbbítják aláírásra.

A száz fős szenátusban 86-an vettek reszt a voksoláson. A törvény mellett 85 politikus szavazott, egy szenátor ellenezte, senki sem adott le tartózkodó szavazatot.

Az új előírások értelmében október elejétől a kisgyermekes szülők háromféle támogatásra lesznek jogosultak. Amennyiben a munkavállaló anya és apa dajkára vagy nagymamára bízza 12-35 hónapos gyerekét, a gondozáshoz havi 1500 zloty (mintegy 136 ezer forint) összegű állami hozzájárulást kap. Fogyatékossággal élő gyerekek szülei esetében ez az összeg 1900 zlotyt (172 ezer forint) tesz ki.

Ugyanilyen támogatások járnak a bölcsődébe járó gyermekek után is, ebben az esetben azonban a társadalombiztosító nem a szülőknek, hanem közvetlenül az ellátó intézménynek továbbítja a térítési díjat csökkentő összeget.

A támogatás harmadik típusa azoknak jár, akik a 12-35 hónapos gyerekükkel otthon maradnak. Ebben az esetben havi 500 zloty (45,4 ezer forint) jár a szülőnek. Hasonló, de csak a második és további gyerek után járó támogatást vezették be Lengyelországban 2022-ben, az előző kormány idején. A támogatás új formája az első gyermek után is jár.

Lengyelországban emellett továbbra is érvényes az előző kormány idején bevezetett családtámogatás, amelynek keretében havi 800 zloty (72,6 ezer forint) jár a 18 éven aluli gyermekek után.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG