2p
Egyre lassabban javulnak a munkaerőpiaci adatok, de ez csak azt jelenti, hogy közel a teljes foglalkoztatottság - a szakértők szerint a munkaerőhiány további béremeléseket hoz. Különösen jó hír, hogy a külföldön dolgozók száma és a közmunkásoké is csökkent.

A 2017. november–2018. januári időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 436 ezer fő volt, 35 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Ezzel a 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 68,7 százalékra emelkedett.

Ugyanebben az időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 24 ezer fővel, 174 ezerre csökkent - a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal alacsonyabb, mint egy éve, mindössze 3,8 százalék. Ez lassuló ütemű csökkenést jelent, magyarán egyre közelebb vagyunk a teljes foglalkoztatottsághoz.

Kevesebb a közfoglalkoztatott - hazajönnek külföldről a magyarok?

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 87 ezer fővel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 33 ezer, a külföldi telephelyen dolgozóké 19 ezer fővel csökkent.

A 15–74 éves foglalkoztatottak létszámának alakulása, 2017. november–2018. január

Megnevezés

Létszám, ezer fő

Létszámváltozás az előző év azonos időszakához képest

ezer fő

%

A hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozik

4 162,6

86,8

2,1

Közfoglalkoztatottnak tekinti magát

175,2

–32,8

–15,8

Külföldi telephelyen dolgozik

98,1

–18,8

–16,1

Összesen

4 435,9

35,3

0,8

Munkaerőhiány van, jöhet a további béremelés

Az ING szakértői gyorskommentárjukban azt írják: a munkaerőpiacon jelenleg látott kedvező folyamatok a várakozásaikkal teljes mértékben összhangban vannak, a teljes foglalkoztatottságot egyre inkább közelítve már nem számítanak igazán látványos javulásra. A munkanélküliségi ráta és a foglalkoztatottság is hónapról hónapra egyre kisebb mértékű javulást mutathat.

A gyakorlatban idén is a munkaerőhiány jelenti majd a legfőbb munkaerőpiaci kihívást a vállalatok számára. A lakosság szempontjából viszont ez kedvező hír, hiszen ez további béremeléseket jelent. Az idei év végén a munkanélküliségi ráta  3,6 százalék körül alakulhat, ami egy nagyjából 8 százalékos nettó béremelkedéssel párosulhat - írja az ING.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG