2p

Hazatér az emigrációból Gotabaja Radzsapaksza korábbi Srí Lanka-i elnök - jelentette be az ország védelmi minisztériumának egyik magas rangú tisztségviselője pénteken.

A politikus szombaton térhet haza Thaiföldről, ahol gyakorlatilag házi őrizetben van, miután a helyi hatóságok felszólították, hogy biztonsági okokból ne hagyja el a szállodát, ahol tartózkodik. A névtelenül nyilatkozó védelmi tisztségviselő elmondta: Gotabaja Radzsapaksza védelméről külön biztonsági részleg fog gondoskodni. Az egység a hadsereg és a rendőrségi kommandó tagjaiból fog állni.

Bár Radzsapaksza thaiföldi vízuma 90 napos tartózkodást tesz lehetővé, és még nem járt le, a politikus inkább a hazatérés mellett döntött feleségével, testőrével és asszisztensével együtt. A Srí Lanka-i törvények értelmében egykori elnökként testőröket, járművet és lakhatást biztosítanak neki. A 73 éves politikus lemondásával elveszítette mentelmi jogát, így hazatértével újra megindíthatják ellene azokat a korrupciós pereket, amelyeket 2019-es hivatalba lépésével felfüggesztettek.

Gotabaja Radzsapaksza július 13-án menekült el a szigetországból, miután kormányellenes tüntetők megrohamozták az elnök otthonát és hivatalát, valamint a miniszterelnöki rezidenciát. Lemondását már Szingapúrból küldte el.

Az Indiával szomszédos, 22 millió lakosú Srí Lankát példátlan gazdasági válság sújtja. Az ország fél éve fizetésképtelenné vált, és az alapvető szükségleti cikkekkel sem tudja folyamatosan ellátni a lakosságot. A kialakult helyzet miatt hatalmas tömegtüntetések alakultak ki. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG