1p
Másfél évtized után megérett a helyzet az újragondolásra. Változnak a kamionstop szabályai hétfőn, a rendelet várhatóan egyenletesebbé teszi a forgalmat.


A nehéz tehergépkocsik hétvégi közlekedési rendjének újraszabályozásakor alapvető cél volt, hogy a csaknem másfél évtizeddel ezelőtti rendelkezést a mai viszonyokhoz lehessen igazítani. Az 1995-ben született rendelet 2002. évi módosítása óta jelentősen megváltozott a termelői és kereskedelmi ellátó rendszerek logisztikai háttere, magasabb környezetvédelmi osztályba tartozó járművek kerültek forgalomba, javult a tranzit utak műszaki állapota és a környező országok forgalomkorlátozásának gyakorlata.

Kihírdették, de még nem érvényes
A rendelet július 29-én jelent meg a Magyar Közlönyben, a kihirdetést követő 5. napon lépett hatályba, a korlátozás időszakára vonatkozó szabályok azonban csak szeptember 1-jétől  hatályosak.
A rendelet módosítása a nyári időszakra (július 1.- augusztus 31.) vonatkozóan két lényeges elemet tartalmaz: a szabályozás kezdete június 15-ről július 1-jére tolódik ki, és hétvégén belül a korlátozás a szombat reggel helyett délután 15 órakor kezdődik. A korlátozás az eddig megszokottak szerint vasárnap 22 óráig tart. A módosításnak köszönhetően a balesetek szempontjából legveszélyesebb pénteki és hétfő reggeli időszak tehergépjármű-forgalma jobban eloszlik. Az intézkedés alapvetően nem befolyásolja a településeken élők életkörülményeit, és lehetővé teszi a gazdaság hatékonyabb működését.

Az új szabályozás szigorúbb követelményeket határoz meg a kivételezettek köréről, csak az EURO-3 vagy annál magasabb környezetvédelmi kategóriába sorolt járművek mentesülhetnek és a kivételezettek közé kerülnek.

Bővül azoknak az útvonalaknak a köre is, amelyeket a nyári időszakban szombat délután és vasárnap este között csak a rendkívüli veszély elhárításával kapcsolatos szállításokat végzők használhatnak. Ilyen útvonal például az M7-es, a 2/A számú út, a 6-os út Dunaújváros és Budapest között, vagy a 37-es út Miskolc és Sátoraljaújhely között.

Az előzetes hatásvizsgálat megállapította, hogy a hatályba lépő változtatásoknak nincs számottevő környezeti hatásuk, a károsanyag-kibocsátás volumenét nem befolyásolja a korlátozás ténye, hiszen az intézkedés az elszállítandó áruvolument nem változtatja meg. Az intézkedés hatását a Közlekedéstudományi Intézet figyelemmel kíséri.

Heteken belül bővül az M0-ás
Egyre több minden hagyja el az országot
Saját kamiont kap a Szentkirályi   

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG