1p
Az uniós pénzügyminiszterei megszüntették a Magyarország ellen a túlzott mértékű költségvetési hiány miatt 2004 óta folyó eljárást - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Az Európai Bizottság május végén javasolta, hogy szüntessék meg a Lettország, Litvánia, Magyarország, Olaszország és Románia elleni túlzottdeficit-eljárást, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Spanyolország és Szlovénia esetében pedig hosszabbítsák meg azt a határidőt, amelyen belül Brüsszel elvárja az államháztartási hiánynak a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alá csökkentését.

A bizottság emellett azt is kezdeményezte, hogy Belgiumot figyelmeztessék, hogy elmaradásban van a hiány lefaragásában vállalt kötelezettségeihez képest, Máltával szemben pedig indítsák meg újra a legutóbb tavaly decemberben megszüntetett túlzottdeficit-eljárást. Az Ecofin most mindezeket a bizottsági javaslatokat jóváhagyta.

Pont került az ügy végére

Elemzők szerint megkönnyebbülést igen, meglepetést nem jelent a pénzügyminiszterek döntése.

"Ebben a döntésben benne van az elmúlt évek jelentős államháztartási javulása, benne van az adósság mértékének a csökkenése, benne van az (...), hogy a deficit mértékét sikerült három százalék alá leszorítanunk, és - ezzel kellett volna kezdenem - ebben benne van az elmúlt három év munkája, az ország lakosságának a munkája, hiszen ebben nagyon komoly szerep hárult a lakosságra, a közvéleményre, hogy ezek az intézkedések sikeresek legyenek" - fogalmazott Varga Mihály.

A miniszter szavai szerint Magyarország rendbe tette az államháztartását és "ma mentesült az eljárás hatálya alól".

A miniszterek pénteki döntésével formai értelemben is pont került az ügyre, és a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése haladéktalanul - az EU hivatalos lapjában való megjelenéssel egy időben - hatályba lép.

El kell kerülni Málta sorsát

Varga Mihály hangsúlyozta: Magyarország nem csupán elérte ezt az eredményt, hanem igyekszik meg is védeni.

"Az a cél, hogy Magyarország a következő hónapokban ne csússzon vissza az eljárás hatálya alá, ne kerüljön Málta vagy más hasonló ország sorsára" - utalt a magyar miniszter arra, hogy a dél-európai szigetországgal szemben viszonylag rövid idő után újraindították a túlzottdeficit-eljárást.

Az Ecofin-tanácskozásról közzétett hivatalos tájékoztatás emlékeztet: Magyarországot 2004 júliusában szólították fel, hogy 2008-ig korrigálja a hiány mértékét. Ezután többször is kitolták a határidőt. Tavaly tavasszal Brüsszel kilátásba helyezte azt is, hogy 2013-tól felfüggeszti a kohéziós pénzek folyósítását, nyáron azonban az újabb magyar intézkedések hatására ez a veszély elhárult. Az idén májusi uniós értékelés szerint az immár 3 százalék alatti magyar deficit jövőre is a határérték alatt marad, a túlzott mértékű hiányt tehát az ország korrigálta.

Ajánlásokat kaptunk

A luxembourgi ülésen megvitatták az Európai Bizottság által kidolgozott idei gazdaság- és pénzügy-politikai országspecifikus ajánlásokat is.

"Magyarország vitatja a bizottsági előterjesztést. Több olyan pont is van, energiaadóra, adózásra vonatkozóan, vagy különösen az igazságszolgáltatásra vonatkozóan, amellyel nem értünk egyet" - mondta ezzel kapcsolatban Varga Mihály. Hozzátette, magyar részről az ülésen jelezték: e tekintetben a jövő héten, június 27-28-án tartandó brüsszeli EU-csúcson kezdeményezéssel fognak élni.

Varga Mihály később, magyar újságíróknak elmondta - a bizottsági országspecifikus ajánlásokkal kapcsolatos magyar kifogásokat részletezve - elmondta: Budapest fenntartja a jogát a különböző (így banki, energetikai, távközlési) szektorális adók mértékének, valamint az energiaáraknak a meghatározására, és egyúttal visszautasítja a magyar igazságszolgáltatással kapcsolatban tett bizottsági bíráló megállapításokat.

Ha kell, élnek a vétójoggal

Olli Rehn a tanácskozás szünetében elmondta: a bizottsági országspecifikus ajánlásokra megfogalmazott reagálásokból kitűnik, a tagállamok továbbra is folytatni kívánják a gazdasági reformokat. Kiemelte, hogy az Európai Bizottság csak a tervezetet készítette el a tanácsi országspecifikus ajánlásokhoz, amelyeket aztán a tagállamok közötti konzultációk eredményeként fogadhatnak el.

Magyarország vonatkozásában Olli Rehn kitért arra, hogy az egyik bizottsági ajánlás az igazságszolgáltatás függetlenségére vonatkozik. Ez - mint fogalmazott - kulcsfontosságú európai érték, fontos a polgárok jogainak védelme, a jogegyenlőség tekintetében. "Fontosnak tekintjük a gazdasági fejlődés szempontjából is" - tette hozzá, és hangot adott azon véleményének, hogy a független igazságszolgáltatásra szükség van a fenntartható gazdasági fejlődéshez.

Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény a bírák nyugdíjazásának és az ügyáthelyezésnek a kérdését is felvetette, ami Varga szerint nehezen illeszthető a gazdasági természetű ajánlások közé. A nemzetgazdasági miniszter - mint elmondta - az ülésen Olli Rehnnek, az Európai Bizottság gazdasági-pénzügyi alelnökének válaszolva visszautasította az arra való utalást, hogy Magyarországon kimutatható lenne gazdasági természetű vitás kérdésekben a kormány mellett részrehajló bírói ítélkezési gyakorlat.

A magyar kifogásokat a június végi EU-csúcson egyoldalú magyar külön nyilatkozatban kívánják összefoglalni, és a magyar fél - közölte Varga Mihály - szükség esetén vétójogával is kész lesz élni, ha nem sikerül közösen elfogadható szöveget kidolgozni.

Megjegyezte, az egyik eddigi vitaterületen, nevezetesen a foglalkoztatás bővítése kérdésében már született ilyen, közösen elfogadható formula: mind Brüsszel, mind Budapest fontosnak tartja, hogy a közmunkaprogram mellett más foglalkoztatási prioritások is előtérbe kerüljenek, mint például a fiatalok foglalkoztatásának elősegítése.

Orbán: elismerték, jó az irány

A Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetésével az EU-országok pénzügyminisztereinek tanácsa is elismerte, jó irányba tart a magyar gazdaság - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a testület luxembourgi döntésére reagálva.

Azt, hogy a magyar gazdaság jó irányba tart, mostantól kezdve nemcsak a magyar kormány, hanem egy külső szemlélő, "méghozzá velünk gyakran nem túlságosan barátságos, számos kérdésben a véleményünket nem osztó külső szereplő", az EU pénzügyminisztereinek tanácsa mondja azt, hogy ez így jó - mondta a kormányfő. Úgy fogalmazott, Magyarország megnyerte ezt a csatát, megszüntette az esetleges forráselvonás veszélyét. "Visszaszereztük az önbecsülésünket, és megkaptuk az elismerést, bátorítást Magyarországon kívülről is, hogy folytassuk a gazdaságpolitikánkat" - mondta a miniszterelnök.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG