2p
Június 23-án tartják Nagy-Britanniában a népszavazást a brit EU-tagság jövőjéről - jelentette be a szombati kabinetülés után David Cameron miniszterelnök.

Cameron a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt tett rövid nyilatkozatában közölte: a kabinetülésen született döntés alapján a kormány a referendum kampányában azt a hivatalos álláspontot képviseli, hogy Nagy-Britannia maradjon a megreformált Európai Unió tagja.

(Fotó: 123rf.com)

A referendumról szóló törvény alapján 2017 végéig kell megtartani a népszavazást a brit EU-tagság jövőjéről, de a brit sajtó már Cameron szombati bejelentése előtt gyakorlatilag tényként kezelte azt az értesülést, hogy a referendumot a legnagyobb valószínűséggel június 23-ára írja ki a kormány.

Az időpont nagyjából egyenlő távolságra van a tavaszi angliai helyhatósági és skóciai parlamenti választások, valamint a brit politika július végén kezdődő nyári vakációja között.

Jobb bent, mint kint?

Nagy-Britannia nagyobb biztonságban van a megreformált Európai Unióban, mivel az EU tagjaként a világ egyik legnagyobb szerveződésében tud vezető szerepet betölteni - mondta szombaton David Cameron brit miniszterelnök, miután bejelentette, hogy június 23-án tartják a népszavazást a brit EU-tagságról.

Cameron szerint az is Nagy-Britannia EU-tagságát indokolja, hogy a brit üzleti szféra így fér hozzá maradéktalanul az unió egységes piaca jelentette szabadkereskedelmi térséghez. Kijelentette: ha Nagy-Britannia kilépne az Európai Unióból, azzal saját gazdasági és nemzetbiztonsági érdekeit sodorná veszélybe. Azok, akik Nagy-Britannia távozását szeretnék az EU-ból, nem tudják megmondani, hogy a brit vállalatok a kilépés után is hozzáférnének-e az EU egységes piacához, sem azt, hogy a brit munkahelyek biztonságban lennének-e, és azt sem, hogy mennyivel emelkednének az árak - fogalmazott a brit kormányfő.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG