2p
Egy friss jelentés szerint az Iszlám Állam harcosainál fellelt fegyverek 7 százaléka Magyarországról származik - a szakértő szerint legálisan is hozzájuk kerülhetett.

Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint nem illegális kereskedelem útján kerülhettek a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez magyar fegyverek. Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője csütörtökön közleményében kért magyarázatot az ügyben, hogy a Conflict Armament Research 2017-es jelentése szerint az Iszlám Állam harcosainál Irakban és Szíriában összesen 132 magyar gyártású fegyvert találtak.

Horváth József arról beszélt: a médiában úgy tálalták, mintha ez valami "szörnyűséges dolog lenne", és hatalmas mennyiségről lenne szó, de 132 fegyvert találtak, amiből 111 olyan Kalasnyikov, amit a rendszerváltás előtti FÉG (Fegyver- és Gépgyár) gyártott.

Mi azért hozzátennénk a szakértő szavaihoz, hogy elenyészőnek nem nevezhető a mennyiség, ezzel a teljes fellelt fegyverarzenál 7,4 százaléka származik Magyarországról, ami a negyedik legtöbb a származási országok sorrendje szerint:

Gyártó ország Fellelt darabszám Arány az összes fellelt fegyveren belül
China 797 43,50
Romania 222 12,12
Russia 175 9,55
Hungary 132 7,21
Bulgaria 97 5,29
Serbia 74 4,04
Germany 65 3,55
Iraq 58 3,17
Unknown 40 2,18
Poland 38 2,07
Czech Republic 37 2,02
United States 33 1,80
Iran 17 0,93
Turkey 16 0,87
United Kingdom 6 0,33
Belgium 5 0,27
Pakistan 5 0,27
North Korea 4 0,22
Egypt 3 0,16
Croatia 2 0,11
Austria 2 0,11
Albania 1 0,05
Bosnia and Herzegovina 1 0,05
Italy 1 0,05
Spain 1 0,05
TOTAL 1832 100

Az iraki katonák lehettek a köztes láncszemek

A szakértő közölte, a talált fegyverek legális, szervezett rendszerben kerülhettek a térségbe. Magyarország a NATO tagjaként több hullámban adott át fegyvereket elfekvő készletéből, kapott például az újjáalakuló iraki hadsereg is. Később, az Iszlám Állam támadásai után az iraki hadsereg katonái ezeket a fegyvereket eladhatták, eldobálhatták, de lehettek, akik fegyvereikkel átálltak a terrorszervezethez - fejtette ki Horváth József.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG