2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A horvát rendőrség újra kérte az Interpoltól, hogy újítsa meg Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen korábban kiadott elfogatóparancsot.

Értelmezési kérdés

Az N1 horvát hírcsatorna szerint a rendőrség a kérelmét azzal indokolta, hogy az Európai Unió Bírósága júliusi döntése alapján az uniós tagállamok igazságügyi hatóságai kötelesek határozatot hozni a részükre továbbított minden európai elfogatóparancs ügyében, annak végrehajtása nem tagadható meg azon az alapon, hogy az ügyészség megszüntette a büntetőügyben folytatott nyomozást, amelynek során az érintettet tanúként kihallgatták.

Laura Valkovic, Hernádi horvát ügyvédje a horvát hírügynökségnek ugyanakkor azt mondta: az Európai Unió Bírósága nem azt mondta ki, hogy Magyarországnak ki kell szolgáltatnia Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját, hanem hogy Horvátország kiadatási kéréséről egy magyar bíróságnak kell döntenie.

A vád

A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) 2013-ban emelt vádat Hernádi Zsolt ellen. Az USKOK szerint a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol megszerezhesse az INA horvát olajipari vállalat irányítási jogait. A Mol és Hernádi Zsolt visszautasította a vádakat, leszögezve, hogy soha nem korrumpáltak egyetlen politikust, és nem adtak kenőpénzt az INA irányítási jogainak megszerzéséért.

A Zágráb megyei bíróság még 2016 decemberében fordult az Európai Bírósához, amiért Magyarország, Németország és Ausztria nem vette figyelembe a Hernádi Zsolt ellen kiadott horvát elfogatóparancsot és ezzel szerintük megsértette az uniós jogot.

Magyar álláspont

A magyar bíróság 2013-ban megtagadta Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatójának ügyében a horvát ügyészség által kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását, mivel álláspontja szerint az elfogatóparancsot ugyanabban az ügyben adták ki, amely miatt korábban már a magyar ügyészség is vizsgálódott, és bűncselekmény hiányában az eljárást megszüntette. A Mol elnök-vezérigazgatója 2016 októberében véglegesen lekerült az Interpol körözési listájáról, mivel a szervezet elutasította a horvát államnak azt a kérését, hogy újítsák meg a Mol vezetője ellen kiadott elfogatóparancsot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Romlik a helyzet: Japán is elszánta magát, bevetik a stratégiai eszközt
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 10:32
Az Irán ellen indított háború újabb baljós következménye.
Makro / Külgazdaság Befagytak a mutatók, nem moccan a munkanélküliségi adat
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:54
Évek óta alig változik a kiemelt statisztikai ráta.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij: dollármilliárdokkal tömi Putyin zsebét az újabb háború
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:02
Szerinte még mindig csak színlel az oroszok első embere.
Makro / Külgazdaság Emlékszik még a kamionos tüntetésekre? Így áll most a szektor, amely az iráni háborút is a nyakába kapta
Imre Lőrinc | 2026. március 16. 05:43
A február 28-a óta tartó iráni háború valódi inflációs lavinát indíthat el a világgazdaságban és Magyarországon is. A járműüzemanyagok áremelkedése csak a jéghegy csúcsa. A szállítmányozás drágulása az élelmiszerektől kezdve az ipari termékeken át az építőipari alapanyagokig emelheti az árakat. Magyarországon az árufuvarozás közel 70 százaléka közúton történik, ezért cikkünkben arra a kérdésre kerestük a választ, hogy az egyébként is évek óta nehéz helyzetben lévő fuvarozói szektornak most milyen extraköltségekkel kell számolnia.
Makro / Külgazdaság Minden magyar iskolásnak 100 ezer forintot ígért Magyar Péter, a többieknek pedig 8 ezer milliárdot
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 18:11
Belföldön is lenne iskolakezdési támogatás. Vagyonadó, igazságos adórendszer, uniós pénzek 200 ezer forint a nyugdíjasoknak – ezeket ígéri Magyar Péter.
Makro / Külgazdaság Kezdődik: elkezdték emelni az árakat a légitársaságok
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 16:46
Az iráni háború hatására az európai légitársaságok is emelik az árakat. De ez még csak a kezdet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor szerint a kasszakulcsot kérik tőle
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 15:24
Beszédet mondott a nemzeti ünnepen a kormányfő.
Makro / Külgazdaság Újra atomot kaphat Bajorország
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 13:27
Mini erőművek telepítését tervezi a tartományi kormány.
Makro / Külgazdaság Az utolsó pillanatban visszavonulót fújt az Orbán-kormány Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 12:37
Mégis maradhat a szankciós listán két orosz oligarcha.
Makro / Külgazdaság Közel négy évvel él tovább egy budapesti, mint egy észak-magyarországi ember
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 09:51
Hatalmasak a különbségek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG