2p

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan. Esti összefoglaló.

  • Hosszú háborúra készíti fel Oroszországot Ukrajnával szemben Vlagyimir Putyin a Spiegel szerint.

    A német lap idézi az orosz elnököt, aki újévi beszédében arról is szólt, hogy Oroszország morális és történelmi szempontból a jó oldalon áll, és azért harcol, hogy megvédje a népét „saját történelmi területeinken”, valamint „az Orosz Föderáció új területein”, tette hozzá a tavaly önkényesen annektált ukrán régiókra utalva.
    Putyin hosszú háborúra számít. Fotó: MTI/EPA
    Putyin hosszú háborúra számít. Fotó: MTI/EPA
  • Súlyos harcok zajlanak a kelet-ukrajnai Bahmutban, a Donecki területen. Vasárnapi ukrán közlések szerint az orosz csapatokat komoly veszteség érte: csak szombaton 170 orosz katona vesztette életét, és további 200-an sebesültek meg a város ostromára tett kísérletek közben.
  • Az ukrán védelmi minisztérium legfrissebb becslése szerint 106 720 orosz katona halt meg a háború kezdete óta.

    Egy tavaly novemberi amerikai katonai becslés 100 ezerre tette az orosz halottak és sebesültek számát, ugyanakkor az ukrán erők is hasonló nagyságrendű veszteségeket szenvedtek el valószínűleg.
  • Lefújták az országos légvédelmi riadót Ukrajnában. A riadót röviddel szombat éjfél után hirdették meg, és több mint 4 órával később vetettek neki véget.
  • Vasárnap hajnalban robbanás történt a főváros egyik kerületében, egy lelőtt rakéta darabjai pedig megrongáltak egy autót a városközpontban, mondta Vitalij Klicsko kijevi polgármester az MTI szerint.

    Olekszij Kuleba, a Kijevi terület katonai kormányzója pedig a Telegram-csatornáján azt írta, hogy a kijevi régióban hajnalban megrongálódott egy infrastrukturális létesítmény.

    (Forrás: Spiegel, MTI)



     
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ki nem találná, melyik országból jött a legtöbb menekült az unióba
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 12:49
Összességében csökkent a menedékkérők száma az első negyedévben, itt vannak a friss statisztikák.
Makro / Külgazdaság Nem lassít az Európai Bizottság – jön az összeütközés Magyarországgal?
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 12:18
Az uniós energiaügyi biztos nem enyhítene a korábban felvázolt, a magyar kormány által élesen kritizált intézkedéscsomagon.
Makro / Külgazdaság Rábólintott a kiárusításra Donald Trump, de az elemzők aggódnak az acélipari óriási miatt
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 10:36
Zöld utat kapott a US Steel felvásárlása, de az amerikai kormány megőrzi a befolyását.
Makro / Külgazdaság Bajban a Boeing, de a távoli jövőt még optimistán látják
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 09:19
A kereslet csak kicsit fog csökkenni, de a saját teljesítményére vonatkozó előrejelzéseit lejjebb csavarta a cég.
Makro / Külgazdaság Félelmetes jelentés: egyre több a nukleáris fegyver a világban
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 08:52
Véget ér a nukleáris arzenálok csökkentésének korszaka a kutatóintézet szerint.
Makro / Külgazdaság Harcias hangulatban szállt repülőre Szijjártó Péter
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 07:53
Nem hagyja elvenni az orosz energiát.
Makro / Külgazdaság Hány órát kell dolgozni? A német kancellár ősi recepttel élénkítené a gazdaságot, de az ötlet problémás lehet
Privátbankár.hu | 2025. június 15. 14:10
A nők ingyenes munkáját figyelembe kellene venni és lapot osztani nekik. 
Makro / Külgazdaság Békesi László: Arra nincs esélye a fővárosnak, hogy a kormány által inkasszált 10 milliárdot visszakapja
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. június 15. 06:04
A volt pénzügyminiszter, közgazdász a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A Klasszis Klub Live 5. évfolyamának 77. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Lázár János jobban teszi, ha nem a román MÁV-tól kér tanácsot
Privátbankár.hu | 2025. június 14. 14:42
Míg idehaza rengeteg utasnak okoztak bosszúságot a pünkösdi késések, keleti szonszédunknál fizetésképtelenség fenyegeti az állami vasúttársaságot.
Makro / Külgazdaság Ezt aztán jól elintézték az izraeliek: lesz nemulass a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. június 14. 11:19
Az izraeli-iráni konfliktus hatására bekövetkezett olajdrágulás természetesen idehaza is érezteti a hatását: a jövő héten akár 15 forinttal emelkedhetnek az üzemanyagárak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG