2p

Áprilisban ugyan még mindig csökkent az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva, de a munkanaphatással kiigazított 2,3 százalékos mínusz a tizennégy hónapja tartó negatív trend legalacsonyabb mutatója.

Áprilisban az ipari termelés volumene 5,0, munkanaphatástól megtisztítva 2,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ez azt jelenti, hogy immár tizennegyedik hónapja alacsonyabb ez a mutató az egy évvel korábbinál. Mindössze az nyújthat (sovány) vigaszt, hogy a munkanaphatással megtisztított -2,3 százalékos ráta az előző két havitól elmarad, már közel van a nullához és a 2024 februárja óta tartó negatív trendben a legkisebb szám.

Az is biztató, hogy a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. márciusinál.

Igaz, a feldolgozóipari alágak döntő többségében csökkent a termelés volumene az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A legnagyobb súlyú alágak közül a járműgyártásban, a villamos berendezés gyártásában, valamint az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában visszaesés következett be, ami nagy változás, mivel egy hónappal korábban, márciusban még mindhárom termékkör bővült. Mindössze a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása tudta megtartani a pozitív trendet, márciushoz hasonlóan áprilisban is növekedve.

Mindazonáltal az ipari termelés az év első négy hónapjában 4,5 százalékkal kisebb volt, mint 2024 azonos időszakában.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG