5p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Nem tiltott szó többé az eurózónában a Grexit, sőt: most először jelentették be, hogy részletesen kidolgozott forgatókönyv van a görögök távozására. Az annyira várt konkrét javaslatok helyett egy szép, de haszontalan prezentációval érkeztek a görögök a csúcstalálkozóra, ahol végül csak egy legeslegutolsó határidőt tudtak megszabni.
Mario Draghi EKB-elnök és Alekszisz Ciprasz a keddi EU-csúcson. Fotó: Európai Bizottság

Vasárnap összeül az Európai Unió állam- illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács, és az a nap a végső határidő arra, hogy sikerüljön tető alá hozni a megállapodást Görögországgal - közölte az eurózóna tagállami vezetőinek kedd esti csúcstalálkozóját követően Donald Tusk, a tanácskozás elnöke.

Európa felkészült a görögök távozására

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt közölte: erőteljesen ellenzi Görögország kilépését az eurózónából, de ha a görög kormány nem teszi meg, amit meg kell tennie, akkor nem fogja tudni megakadályozni azt. "A bizottság mindenre felkészült. Részletesen kidolgozott forgatókönyvünk van a Grexitre" - jelentette ki most először a bizottság elnöke.

"A rideg valóság az, hogy mindössze öt nap van arra, hogy sikerüljön megtalálni a végső megoldást. Eddig kerültem a határidő kifejezést, de most hangosan és világosan ki kell mondanom, hogy a végső határidő ezen a héten lejár" - mondta Donald Tusk.

Tusk 5 pontja vs. a Privátbankár.hu 1 pontja

A politikus öt pontban foglalta össze, hogy miben állapodtak meg az euróországok csúcstalálkozóján.

1. Rögzítették, hogy a súlyos görögországi helyzet megvitatása volt a cél, s jelezték, hogy az euróövezeti hatóságok minden szükséges lépésre készek, hogy az eurózóna egészének pénzügyi stabilitását szavatolják.

2. A görög miniszterelnök vállalta, hogy az Európai Stabilitási Mechanizmus jogi keretein belül, szigorú gazdaságpolitikai feltételekhez kötötten írásban fog támogatásért folyamodni.

3. Meg kell vizsgálni, hogy a fennálló kötelezettségek és a közösségi szabályok alapján meg lehet-e teremteni az alapot a szükséges megállapodáshoz.

4. Megállapodtak abban is, hogy a görög kormány legkésőbb csütörtökre részletes és átfogó reformtervet készít, amelyet az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap - kiértékel és az eurózóna pénzügyminiszterei elé terjeszt.

5. Vasárnapra összehívják a 28 EU-tagállam állam- és kormányfőjének csúcstalálkozóját. Tusk elmondta, hogy az unió egészére vonatkozó következményeket tisztázni kell. Juncker rámutatott, hogy nem volna tisztességes kizárni az egyeztetésekből azokat az országokat, amelyek nem vezették be a közös valutát.

A Privátbankár.hu egy pontban foglalja össze a találkozó "eredményeit":

1. Vasárnap újra találkoznak.

Ciprasz szerint remek eszmecsere volt, a többiek inkább nyaraltak volna

A héten még csordogál a pénz a görög bankokba

Francois Hollande francia kormányfő közölte: az Európai Központi Bank vasárnapig tovább biztosítja a görög bankok likviditását.

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök a csúcstalálkozó után újságírók előtt úgy vélekedett, hogy a hét végéig meg kell találni a végső kiutat a görög adósságválságból. Az athéni kormány vezetője pozitívan értékelte a keddi eszmecserét. Azt állította, hogy a görög fél társadalmilag igazságos és egyben gazdaságilag életképes megoldási javaslatot dolgozott ki.

Ehhez képest több pénzügyminiszter is azt közölte: bár az új görög pénzügyminiszter szép prezentációt tartott a jelenlegi helyzetről, semmi konkrétat nem tudott mondani a megoldási javaslatokról. Többek szerint ezért a találkozóért kár volt megszakítani a szabadságot.

Lesz esetleg egy szalmaszál - de minek?

Káosz lesz?

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői kedd éjjel összeállított helyzetértékelésükben közölték, hogy most már 60 százalék körüli esélyt látnak a Grexitre, vagyis Görögország távozására az euróövezetből, és véleményük szerint ez "kaotikus körülmények közepette" megy majd végbe.

Görögország arra kéri euróövezeti partnereit, hogy júliusi fizetési kötelezettségeinek teljesítése érdekében találjanak egy átmeneti megoldást, miközben igyekeznek hosszú távú megállapodásra jutni - közölte egy görög kormányzati tisztségviselő. A Reuters hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó görög illetékes annyit mondott, a görög javaslat értelmében megállapodást kötnének a hónap végéig tartó időszakra, hogy ez alatt a rövid idő alatt előkészítsenek egy nagyszabású, fenntartható megállapodást.

A legnagyobb euróövezeti hitelezőnek számító Németország kancellárja nem zárta ki rövid távú, áthidaló jellegű pénzügyi eszközök alkalmazását arra az esetre, ha a görög reformjavaslatokat kielégítőnek minősítik, és a görög fél időben meg is teszi a megfelelő lépéseket. Francois Hollande francia köztársasági elnök is sajtótájékoztatót tartott, és szintén szólt Görögország feltételekhez kötött rövid távú pénzügyi megsegítésének a lehetőségéről.

Londoni elemzők szerint még mindig megtalálhatják a módját valamiféle egyezségnek, ám egy olyan rövid távú megállapodás, amely nem tartalmaz igen nagymértékű adósságkönnyítést, valószínűleg csak arra lenne jó, hogy az elkerülhetetlent halogassa még egy kis ideig. Mindeközben a görög gazdasági és költségvetési helyzet folyamatosan tovább romlana, és az euróövezeti döntéshozók még több időt és energiát ölnének egy mind reménytelenebbnek tűnő ügybe - fogalmaznak a Capital Economics londoni elemzői.

Lehet, hogy el kéne engedni az adósságot inkább?

"Az újabb katasztrófa" elkerülése érdekében a görög adósság átütemezésére és egy jelentős részének elengedésére szólította fel Angela Merkelt egy nyílt levélben Thomas Piketty, Jeffrey Sachs és három másik ismert közgazdász. Részletek >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elszólta magát a parlament alelnöke: nem is volt pontrendszer az NVVH-elnöki pályázatnál
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 6. 11:05
Hallerné Nagy Anikó elmondta: a politikai kockázatokat vagy az összeférhetetlenséget nem is lehetett volna pontozni.
Makro / Külgazdaság Vitézy Dávid: Négy várost is összeköthet az új borsodi tram-train
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 6. 10:33
Miskolc és Ózd térségét is összekötheti az új Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vasúthálózat, amelynek tervezését bejelentette a közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Minden idők legnépessebb magyarországi félmaratonja zajlik Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 6. 09:32
Rekordot döntött a résztvevők száma, a délutáni 10 kilométeres távra pedig ennél is többen regisztráltak.
Makro / Külgazdaság Klímaváltozás: néhány év múlva még vissza is sírhatjuk az idei nyarat
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 6. 06:01
Sorra dőltek meg a melegrekordok idén nyáron Magyarországon, miközben a szárazság is soha nem látott méreteket öltött. Hőhullámok, többlethalálozás, energiakrízis – a rossz hír, hogy a klímakutatók szerint az előttünk álló néhány évtizedben még szinte biztosan a globális átlaghőmérséklet emelkedésére kell számítani. Hazánk az éghajlati viszonyait tekintve egyre inkább Spanyolország középső vagy Görögország északi részéhez hasonlít.
Makro / Külgazdaság Lesz nemulass a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 5. 09:17
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő várakozása szerint tovább emelkedhet a dízel ára.
Makro / Külgazdaság Ennyi pénzt adtak az adófizetők a Mandinernek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 18:06
Tíz számjegyű összeg folyt be közpénzből a Mandinerhez, ennek ellenére lett veszteséges a kiadó. A pénzügyminiszter közölte, a propaganda finanszírozásának leállításával megtakarított pénzt a gazdaság szolgálatába állítják.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter közölte, elzárták a pénzcsapot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 15:46
A pénzügyminiszter utasítására felmentették a Mandiner kiadójának vezérigazgatóját. Magyar Péter szerint ezzel megszűnik a „hazug propagandalap” finanszírozása.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter szerint a dohánykoncesszió egyetlen család és nem a nemzet érdekét szolgálja
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 13:17
Schadl György százmilliós jövedelméről, Budapest csődközeli helyzetéről, a kaszinó-, trafik és hulladékkoncessziók kérdéséről, a kegyelmi ügy friss fejleményeiről, valamint a Magyar Nemzeti Bank túlárazott ingatlanjairól is beszélgetett kollégánk az Egyenes Beszéd című műsorban.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos posztra ír ki pályázatot a kormány: százmilliárdok sorsáról dönthet majd az új ember
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:39
Szakmai tapasztalat, angol nyelvtudás, világos vezetői program az elvárások között.
Makro / Külgazdaság Itt van Lannert Judit nagy győzelme: már ősszel újraindul az Erasmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:26
Minden magyar egyetemre visszatér a program.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG