2p

Bíró Ferenc szerint az ügyészségi eljárás volumene és időtartama is indokolatlan volt.

Gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó ügyészség az Integritás Hatóság elnökét és feleségét, ennek kapcsán péntek reggek Bíró Ferenc, az IH elnöke sajtótájékoztatót tartott, amiről a 444 tudósít. A lap szerint egy nyilatkozatot olvasott fel. Az elnök szerint a gyanúsítás alaptalan, panasszal élt ellene. A szervezet működése átlátható, szigorú etikai normák szerint jártak el. Tevékenységgel az ország érdekét szolgálják, szakmai alapon.

Akadozik az együttműködés az állami szervekkel, de nem így képzelte el az ügyészséggel való együttműködést. Belülről érkező utasítás alapján jártak el az ügyészek. A volumenét, az időtartamát indokolatlannak tartja. Eljárásjogi kaput akarnak megnyitni, hogy szélesebb kör számára is láthatóvá váljon a hatóság működése. Folyamatban lévő vizsgálati anyagokat is elvittek. Az időzítés is érdekes. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal tevékenységével kapcsolatban múlt héten indítottak eljárást – írja a 444.

Egy demokratikus társadalomban egy ilyen támadás erősíti elkötelezettségüket. Az országnak szüksége van erős, független intézményre, amely a társadalom érdekeit képviseli. A személyét támadták tegnap, hogy ellehetetlenüljön a hatóság munkája. A hatóság azonban dolgozik tovább.

- mondta Bíró Ferenc.

Az első kérdés, hogy használta-e a feleség az autót. Erre azt mondta, a hatóság 20 autót bérel, ebből három olyan van, ami a felsővezetőkhöz tartozik. Hozzá egy. Ezek használatát belső szabályzók írják le, törvényeknek megfelelnek. A nyomozás eddigi állása szerint Birónak jár egy felső kategóriás hivatali autó, de ő béreltetett egy másikat, amit többnyire a felesége használt.

A Magyar Nemzet közben más – állítólagos – visszaélésekről is írt. 

Úgy tudjuk, több luxusautó bérléséről is szó van, ráadásul forrásaink szerint az Integritás Hatóság vezetője a szervezet pénzén a budapesti agglomerációban, hatalmas területen elhelyezkedő ingatlana köré több száz méteres kerítést is építtetett. A pénzszórás ezzel azonban nem ért véget, mivel a hivatal működésére rálátó informátorunk szerint a telken fekvő luxusvillán átalakítások és fejlesztések is zajlottak, szintén az Integritás Hatóság pénzén

- írta a kormánypárti lap. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
Privátbankár.hu | 2025. december 27. 16:28
Orbán Viktor és Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök telefonon egyeztettek szombaton – azt nem tudni, hogy a NIS felvásárlása is szóba került-e.
Makro / Külgazdaság Rossz hírt közölt három Magyarországon is népszerű autómárka
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 14:35
Csökkentek az eladások.
Makro / Külgazdaság Kínában ennek az adatnak örülnek
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 13:59
Szépen híznak a legnagyobb cégek.
Makro / Külgazdaság Új korszak nyílik jövőre az autópiacon, a mentőövbe Magyarország is belekapaszkodna
Imre Lőrinc | 2025. december 26. 07:41
Ha nem is oldódik meg minden problémája, de fellélegezhet, időt nyer a kontinens autóipara – reagált az év egyik legfontosabb, európai uniós gazdasági döntésére a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke a Privátbankárnak. Gablini Gábor szerint a németeknek részben vissza kell térniük Kínából, aminek Magyarország is a nyertese lehet. 
Makro / Külgazdaság Hatnak a szankciók: Oroszország évekkel elhalasztja LNG termelési célját
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 17:01
Oroszország „több évvel” elhalasztotta azt a tervét, hogy elérje az évi 100 millió tonnás cseppfolyósított földgáztermelést – mondta csütörtökön az állami televíziónak Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes, a nyugati szankciók energiaiparra gyakorolt hatására hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Oroszország negyedével növelheti idei vezetékes gázkivitelét Kínába, de ez nem elég
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 16:01
Moszkva fokozza ázsiai értékesítéseit, és erősíti kapcsolatait a világ legnagyobb energiafogyasztójával – mondta egy, az adatokra rálátással rendelkező forrás.
Makro / Külgazdaság Kifullad Putyin medvéje?
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 14:50
Csökkent az orosz ipari termelés novemberben éves szinten, miközben az elemzők sokkal többre számítottak.
Makro / Külgazdaság A hideg polgárháborútól az állítólagos Tisza-csomagig – az idei Klasszis Klub Live-ok legnézettebb adásai
Csabai Károly | 2025. december 25. 07:37
23 adás, több mint félmilló megtekintés – ez az idén már az ötödik évfolyamába lépett egyórás élő műsorunk mérlege. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan ezúttal is nevesebbnél nevesebb vendégeink voltak, köztük egykori miniszterek, jegybankelnökök, tőzsdeelnökök. Itt az ideje, hogy felidézzük a legnagyobb érdeklődésre számot tartó beszélgetéseinket.
Makro / Külgazdaság Trump már megkapta a karácsonyi ajándékát
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 13:17
A vártnál jóval nagyobb mértékben bővült az Egyesült Államok gazdasága 2025. harmadik negyedévében.
Makro / Külgazdaság Megint szívhatják a fogukat a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 12:58
Jelentősen szigorodnak a nehéz tehergépkocsik közlekedésére vonatkozó szabályok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG