3p
Az NGM-ben számos poszton lehet államtitkár-csere, az EMMI-ben ugyanakkor csak egy helyettes államtitkár helye bizonytalan. Nagy kérdés, hogy a Simicska-bizalmas Németh Lászlóné helyén maradhat-e.

A kormány-átalakításról ír a Népszabadság. A lapnak nyilatkozók szerint Orbán Viktor "hadseregében" minden miniszter és államtitkár csak katona. Így a személyi változások nem a menesztett kormányzati szereplők autonómiájáról, szakmai szuverenitásáról szólnak. Ellenkezőleg, arról, hogy az illető hogyan tudott belesimulni a politikai kormányzás rendszerébe, és milyen hatásfokkal volt képes érvényt szerezni a miniszterelnöki akaratnak és végigvinni azt a portfólióján.

A miniszterelnök azt egyértelművé tette, nem érzi időszerűnek egyetlen miniszter leváltását sem. Államtitkári soron már zajlanak a változások. A Magyar Közlönyben is megjelent a köztársasági elnöki határozat Orbán Gábornak, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adó- és pénzügyekért felelős államtitkárának a felmentéséről. Orbán Gábor augusztustól a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának lett a tagja.

Tállai András

Az NGM-nél minden bizonynyal lesz még változás. A Népszabadságnak kormányzati források megerősítették, hogy Tállai András, a tárca általános államtitkára esélyes a NAV elnöki posztjára, Vida Ildikó helyére, de a hírekkel szemben Orbán Viktor még nem kérte fel, "vannak más nevek is". Az sem dőlt még el, hogy az adóhatóság a Varga Mihály vezette NGM szervezeti egységéhez tartozik-e majd, vagy Lázár János szuperminisztériuma, a Miniszterelnökség felügyeli a jövőben.

Czomba Sándor

Népszabadságot az NGM egyik befolyásos tisztségviselője úgy tájékoztatta: mozog a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár, Czomba Sándor széke is. Télen voltak a kormányzatban, akik Czomba Sándor elmozdításáért lobbiztak, de végül az államtitkár ellenlábasait fokozták le.

Belső hatalmi harcokkal indokolták lapunknak, hogy Maruzsa Zoltán távozhat a Balog Zoltán által irányított humáncsúcstárcától. A felsőoktatási helyettes államtitkár ilyen forgatókönyv esetén az Oktatási Hivatal elnöke lehet. A Népszava írt arról februárban, hogy nagy a feszültség a felsőoktatásért felelős államtitkárságon, a szakemberek sorra állnak fel Maruzsa "tónusa" miatt. De akkor a lap azt jósolta, hogy Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár távozik, aki eleve két évre vállalta a megbízatást, ráadásul "szembe kellett néznie helyettesének, Maruzsa Zoltánnak a politikai ambícióival". Most viszont megerősödtek Palkovics László pozíciói helyettesével szemben.

Németh Lászlóné

A Simicska-bizalmas Németh Lászlóné államtitkár sorsa is bizonytalan, a volt fejlesztési miniszter a Miniszterelnökségen felügyeli a postát, az MFB-t, valamint az államosított takarékszövetkezeteket, egyes megfogalmazások szerint "sportállásban". Németh Lászlóné menesztését el lehet kerülni a "lex Vidával", ha az államtitkárságok strukturális átszervezésének okán nem lesz helye a rendszerben. Kérdés, hogy Lázár János akár ilyen indirekt módon is tovább akarja-e élezni a konfliktust Simicska Lajossal.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG