2p
Gyomorszorító érzés bombariadóra ébredni, az egyszer biztos.

Chris Broad egy átlagos brit srác, aki, miután kiköltözött Japánba, elindította az Abroad in Japan című YouTube vlogját. A fiatal férfi kalandjait sokan követik, rengetegszer tudósít különböző japán kulturális eseményekről, szokásokról, nyelvoktatásról. Így aztán annyira nem meglepő, hogy végül a tegnapi észak-koreai rakétakísérletről, de legalábbis annak a másik oldaláról is beszámolt:

„Ne támogasd a rezsimet!”

A kiéleződő feszültség miatt Japánban egyre több városban tartanak rendszeres bombariadót és evakuációs gyakorlatot, a lakosság pedig rakétavédelmi oktatást is kap. Emellett a japánban élők SMS-értesítést kapnak a telefonjukra (egyébként földrengésről és tájfunról is), az utcákon hangosbemondó tájékoztat, sőt, szükség esetén az összes japán tévé központilag bekapcsolható – Chris számára ez volt a legfurcsább. Aomori egyébként egy csendes városka, ahol eddig az erdei medvék jelentették a legnagyobb veszélyt a lakosságra, ez most kiegészült egy esetlegesen leeső rakétával. Ez volt egyébként a 3. rakéta, amit Kim Dzsongék átlőttek a szigetország felett.

A youtuber ugyanakkor a turistáknak is tartogatott néhány keresetlen szót. Bár Észak-Korea elsősorban feketepiaci kereskedelemből finanszírozhatja a kísérleteit, jelentős bevételt jelent számukra az egyre növekvő turizmus is. Sok turista látogat ugyanis legalább egy hétre Phenjanba, hogy lásson egy darabot az 1960-as évek szocalizmusából – erre Moszkvában még külön utazási irodát is nyitottak. Ez azonban csak tovább pénzeli az őrült rezsimet, így a sztár arra kér mindenkit: ne pénzeljenek egy diktatúrát, mert a rakétázásban a nyugat keze is benne van így. Elég mélyen.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
Makro / Külgazdaság Megnyílik a 400 millió dolláros amerikai támogatás Ukrajna előtt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:05
Az Egyesült Államok engedélyezte, hogy Kijev felhasználja a korábban jóváhagyott több százmillió dolláros támogatást. A kifizetések üteme attól függ, milyen beszerzésekről dönt az ukrán fél.
Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG