1p
Az IMF magyarországi képviseletének vezetője elmondta, hogy folyamatosan egyeztetnek a kormány képviselőivel, hangsúlyozta, hogy sok minden múlik most a kormányon. Iryna Ivaschenko kiemelte, hogy az ország megítélésének javítása érdekében ki kell vonni a különadókat és növelni kell a gazdaságpolitika kiszámíthatóságát.

A legnagyobb kihívást a növekedés jelenti

Forrás: IMF

Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviseletének vezetője a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) budapesti rendezvényén elmondta, hogy a magyar gazdaság számára a növekedés jelenti a legnagyobb kihívást. A szakértő úgy véli, mind rövid-, mind közép, mind hosszú távon gondot jelent a növekedés. Hozzátette, hogy Magyarország rendre a térségbeli növekedési átlag alatt teljesít, a kivitel jelenti a növekedés egyetlen forrását, ráadásul a belső fogyasztás és a beruházás is gyenge.

Iryna Ivaschenko kiemelte, hogy az IMF az idei évben 0,3 százalékos magyar GDP-növekedésre számít, ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a szervezet ronthat ezen a prognózison, mivel az kedvező euróövezeti forgatókönyv alapján született.

Javítani kell a befektetői megítélésen

A szakember szerint a magyar gazdaságpolitikának a stabilitásra és a növekedésre kell összpontosítania. Véleménye szerint a  megfelelő kiigazítás segíthet a fenntartható költségvetési politika kialakításában és a növekedés beindításában. Hangsúlyozta: a költségvetés bevételi és kiadási oldalait érintő intézkedések megfelelő összetétele szükséges ahhoz, hogy a kiigazítás ne fékezze túlságosan a gazdasági növekedést.

Iryna Ivaschenko szerint javítani kell Magyarország befektetői megítélésén, így lépések szükségesek a különadók kivonása, a gazdaságpolitika kiszámíthatóságának növelése, illetve a magánjogi szerződések szentségének biztosítása érdekében. A monetáris politikát az IMF magyarországi képviselője megfelelően óvatosnak nevezte.

Folyamatos egyeztetés folyik a kormány és az IMF között

Iryna Ivaschenko mindezek mellett elmondta, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) folyamatosan egyeztet a magyar kormány képviselőivel, és több javaslatát is nyilvánosságra hozta a január végi országjelentésben. Hangsúlyozta: sok minden múlik most a magyar kormányon.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság 552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:59
A tisztább energiarendszerek kiépítésére ad pénzt az Európai Unió.
Makro / Külgazdaság Ígéretes számok érkeztek Magyarország szomszédjából
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:39
Lassult az osztrák infláció.
Makro / Külgazdaság Baljós számok várják azt, aki péntekig vár a tankolással
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:34
Lassan újra az eltörölt védett ár környékére kúsznak vissza az üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:16
Ráadásul a kamatok is tovább csökkentek.
Makro / Külgazdaság Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:41
Már meglévő jogosultságokhoz kötik az iskolakezdési támogatást. 40 milliárdot költ erre az állam.
Makro / Külgazdaság Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:41
Az OTP lépett, hamarosan mehetnek utána a többiek is.
Makro / Külgazdaság Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:14
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
Makro / Külgazdaság Átírja a Magyar-kormány a közbeszerzések rendszerét – már hatályba is lépett az új rendelet
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:46
Jóváhagyási eljárás jön, vizsgálják majd a pályázók tényleges tulajdonosait és alvállalkozóit is.
Makro / Külgazdaság Irdatlan pénzek ömölhetnek a vasútfejlesztésbe idehaza, de nem csak az számít, hány új jármű érkezik
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:16
A magyar vasút előtt az elmúlt évtizedek legnagyobb járműmegújítási programja állhat. Az elöregedett járműállomány cseréje és a jelentős uniós források egyszerre teremtenek lehetőséget a közösségi közlekedés színvonalának javítására és a hazai ipar fejlesztésére. A következő évek egyik meghatározó gazdaságpolitikai kérdése ugyanakkor nem csupán az lesz, hogy hány új vasúti jármű érkezik Magyarországra – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb elemzésében.
Makro / Külgazdaság Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:03
Két fontos ember ment, egy jött szerda éjjel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG