5p

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerda reggel megerősítette az ipari termelésre múlt héten adott becslését.

Egy hete tette közzé a KSH, hogy az ipari termelés volumene júniusban 8,2, munkanaphatástól megtisztítva 3,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Akkor azt is írták, hogy a jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy ebben a hónapban kettővel kevesebb munkanap volt, mint 2023 júniusában. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2024 májusához mérten 0,5 százalékkal emelkedett.

A most. szerda reggel közzétett második becslés szóról szóra megerősíti a fentieket. A részletek sem vidámak. Azok szerint ugyanis

  • az ipari export volumene 8,1 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. A feldolgozóipari exportértékesítés 34 százalékát képviselő járműgyártás kivitele 13,6, a 12 százalékos súlyú villamos berendezés gyártásáé 28 százalékkal esett vissza.
  •  Az ipar belföldi értékesítése 5,1, a feldolgozóiparé 7,4 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához képest.
  •  Az iparon belül döntő (96 százalékos) súlyt képviselő feldolgozóipar termelése 9,2 százalékkal kisebb, ugyanakkor a csekély súlyú bányászat kibocsátása 7,4, az energiaiparé (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 9,5 százalékkal nagyobb volt.
  • A legnagyobb súlyú, a feldolgozóipari termelés 28 százalékát képviselő járműgyártás volumene 11,8 százalékkal visszaesett az előző év azonos hónapjához mérten. A közúti gépjármű gyártása 14,4, a közúti jármű alkatrészeinek gyártása 9,7 százalékkal csökkent.
  •  A feldolgozóipari termelés 9,7 százalékát adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 9,6 százalékkal kisebb volt a 2023. júniusinál. A két legnagyobb alágazat közül az elektronikai alkatrész, áramköri kártya gyártása 27, az elektronikus fogyasztási cikk gyártása 1,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
  •  A 9,4 százalékos feldolgozóipari súlyú villamos berendezés gyártása – az alágak közül a legnagyobb mértékben – 23 százalékkal visszaesett 2023. júniusához viszonyítva. A két legjelentősebb súlyú alágazat közül az akkumulátor, szárazelem gyártásának volumene 31, a villamos motor, áramfejlesztő, -elosztó, -szabályozó készülék gyártásáé 22 százalékkal csökkent.
  •  Az előző havi növekedés után a feldolgozóiparból 12 százalékkal részesülő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 1,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, mindkét értékesítési irányban mérséklődtek az eladások. A legnagyobb (22 százalékos) súlyt képviselő húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása gyakorlatilag stagnált (100,1 százalék). További öt alágazatban 1,1 és 23 százalék közötti mértékben nőtt a termelés, a legnagyobb mértékben a malomipari termék, keményítő gyártásában, a legkevésbé a pékáru, tésztafélék gyártásában. A többi öt alágazatban 3,1 és 32 százalék közötti mértékben csökkent a kibocsátás, a legkisebb mértékben az italgyártásban, a leginkább a gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósításban.
  •  A két közepes súlyú alág közül a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása 2,8, a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása 7,3 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál. 
  •  A vegyi anyag, termék gyártásában folytatódott a növekedés, júniusban 14,8 százalékkal bővült a kibocsátás az egy évvel korábbi, alacsony bázishoz viszonyítva. 
  •  A feldolgozóipari termelésből 5,4%-ot képviselő gép, gépi berendezés gyártása 19,3 százalékkal visszaesett. Az alág szakágazatainak döntő többségében csökkent a termelés.

Magyarország minden régiójában visszaesett az ipari termelés az előző év azonos hónapjához képest: a legnagyobb mértékben, 13,8 százalékkal Pest régióban, a legkevésbé, 2,3 százalékkal Dél-Dunántúlon.

A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene stagnált (100,0 százalék) 2023 júniusához mérten. Az új belföldi rendelések 4,2 százalékkal csökkentek, az új exportrendelések 0,7 százalékkal nőttek. Az összes rendelésállomány június végén 28 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Január–júniusban az előző év azonos időszakához képest:

Az ipari termelés 3,3 százalékkal mérséklődött. Az összes értékesítés 62 százalékát adó külpiaci eladások volumene 5,3, a 38 százalékot képviselő hazai értékesítésé 2,8 százalékkal csökkent.

A feldolgozóipar tizenhárom alága közül tízben visszaesett a termelés, a legnagyobb mértékben, 12,6 százalékkal a villamos berendezés gyártásában. A legnagyobb alág, a járműgyártás kibocsátása 6,4 százalékkal csökkent. Három alágban nőtt a termelés volumene, mégpedig 0,4 és 7,1 százalék közötti mértékben, a leginkább az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG