4p
A Donald Trump ellen zajló alkotmányos felelősségre vonási eljárás végső napjához érkeztünk. Az amerikai elnököt végül valószínűleg felmentik.
Rudy Giuliani és Donald Trump. Illusztráció. (Forrás: EPA/PETER FOLEY)

A vád és a védelem érvelésével hétfőn megkezdődött a Donald Trump amerikai elnök ellen folyó alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) szenátusi tárgyalásának utolsó napja.

A négyórásra tervezett záró tárgyaláson a vádat képviselő demokrata párti impeachment-menedzserek és az elnök védelmét ellátó jogászcsapat tagjai az utolsó érveiket vonultathatják fel, mielőtt a szenátus szerdán szavaz az Egyesült Államok elnökének elítéléséről vagy felmentéséről. Elemzők egybehangzó értékelése szerint a republikánus többségű szenátus elutasítja majd a Trump ellen felhozott vádakat.

A nyitóbeszédet Jason Crow, az impeachment-menedzserek egyike tartotta. A coloradói politikus a képviselőház nevében arra emlékeztette a szenátorokat, "kötelességük azt követeli meg tőlük, hogy ítéljék el Trump elnököt". Társa, Val Demings pedig azt hangoztatta, hogy Donald Trump "továbbra sem mentegeti vagy korlátozza magát, nem kér bocsánatot, és továbbra is blöfföl, hogy elcsalja a választásunkat".

Hakeem Jeffries, New York állam egyik demokrata párti képviselője figyelmeztette a szenátorokat, hogy "halálos csapást mérnek az alkotmány impeachmentre vonatkozó cikkelyére", amennyiben elnézik Trumpnak a kongresszus munkájának akadályozását. Úgy vélte, hogy az elnöknek el kell számolnia a cselekedeteivel.

Adam Schiff, az impeachment-menedzserek csoportjának vezetője beszédében azt állította: "Donald Trump elárulta az alkotmány tiszteletben tartására és védelmére tett esküjét". Úgy vélte, hogy a törvényhozók még mindig felhasználhatják hatalmukat "a demokrácia megvédésére".

A védelem nevében elsőként Pat Cipollone, a Fehér Ház jogi tanácsadója, a védelem jogászcsapatának egyik vezetője emelkedett szólásra. Hangsúlyozta, az eljárás nem más, mint "erőfeszítés egy korábbi választási eredmény megfordítására, illetve beavatkozási kísérlet" az idei választási folyamatba.

Kenneth Starr, a védelem másik jogásza történelmi példákkal tűzdelt beszédében arra bátorította a szenátorokat, hogy döntésüknél a szabadság ügyét, az igazságosságot és a tisztességességet tartsák szem előtt. "A mi nemzetünk a szabadságról szól" - mondta, felidézve Martin Luther King meggyilkolt polgárjogi harcos szavait is. Majd hozzáfűzte: "a szabadságról és az igazságról".

Adam Schiff képviselő az ebédszünet után ismét beszédet mondott, s az impeachment-menedzserek ezzel zárták érvelésüket a vád mellett. A kaliforniai képviselő azt hangoztatta, hogy "az elnökben egyetlen percig sem lehet megbízni", mert - mint fogalmazott - "nem fog megváltozni". Majd úgy vélekedett, hogy "a történelem nem lesz kegyes Donald Trumphoz".

Schiff beszéde után John Roberts, a tárgyaláson elnöklő főbíró - aki egyébként az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság elnöke - lezárta a tárgyalási napot.

A tárgyalás után Chuck Schumer, a demokrata párti szenátorok frakcióvezetője újságíróknak azt nyilatkozta: szerinte sok republikánus szenátor egyetért azzal, amit az impeachment-menedzserek a tárgyalási napokon előterjesztettek, csak ezt nem fogják nyilvánosan is elmondani. "A szíve mélyén sok republikánus egyetért sok mindennel, amit Adam Schiff mondott, de ez az elnök bosszúálló ember" - fogalmazott. Leszögezte azt is, hogy a védelmet ellátó jogászcsapat "nem tud rámutatni a vád egyetlen téves pontjára, nem tudják cáfolni, hogy az elnök olyasmit tett, ami impeachmentet von maga után".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG