4p
Ezekben a hónapokban a legaktívabbak a kullancsok. Hogyan védekezhetünk ellenük? A közönséges kullancs számos kórokozót hordozhat és terjeszthet. E betegségek közül Magyarországon elsősorban a Lyme-kór és a kullancs terjesztette vírusos agyvelőgyulladás fordul elő. Fontos tudni, hogy kis odafigyeléssel a betegségek megelőzhetők.

Háziállatok is hordozzák

A kullancsok vérszívó ízeltlábúak, számos állatfaj, elsősorban madarak és emlősök (háziállataink is), kisebb arányban hüllők lehetnek gazdaszervezeteik. Európa legnagyobb részén, így hazánkban is a közönséges kullancs a leggyakoribb fajuk. A közönséges kullancs számos kórokozót hordozhat és terjeszthet, amelyekkel vérszívása során az embert is megfertőzheti. E betegségek közül Magyarországon elsősorban a Lyme-kór és a kullancs terjesztette vírusos agyvelőgyulladás fordul elő. Magyarországon két aktivitási csúcsot figyelhetünk meg: az első március végétől június elejéig tart, a második, kisebb csúcs pedig szeptemberben jelentkezik - hívja fel a figyelmet az ÁNTSZ közleménye.

A kullancsok általában a levelek, fűszálak végén kapaszkodnak meg, alkalmas pillanatot keresve arra, hogy az arra járók tollazatára, bundájára, ruházatára felkapaszkodjanak. A közönséges kullancs legnagyobb számban a gazdag, sűrű aljnövényzetű erdőkben, bokros-fás területeken fordul elő, de megtalálható városi parkokban, játszótereken, kiskertekben is.

MTI Fotó: Máthé Zoltán


Fontos tudni, hogy csak a kullancsok egy része hordoz kórokozót, és az ilyen ízeltlábúaknak is csak egy része adja át azt vérszívása során az embernek. A patikában kapható „kullancsteszt”, amely a vért szívott kullancs Lyme-kórokozó pozitivitását képes kimutatni, nem ad 100%-os bizonyosságot. Éppen ezért fenntartásokkal kezelendő, hiszen nem alkalmas az ember betegségének megállapítására. Amennyiben a kullancscsípést követően betegségtüneteket (pl. bőrtünet, izomfájdalom, láz, fejfájás, stb.) tapasztalunk, forduljunk orvoshoz!

A vérszívás és a kórokozók átvitele ellen egyénileg számos módon védekezhetünk. Ezek közül a legfontosabbak:

1. Erdei túrák alkalmával használjunk kullancsriasztó szereket, amelyeket a bőrünkre, esetenként pedig a ruházatunkra juttathatunk. A riasztószereket mindig a használati utasítás szerint alkalmazzuk, amelyből azt is megtudhatjuk, hogy milyen gyakran (hány óránként) javasolt az adott készítmény ismételt alkalmazása.

2. Ha a túra/séta során világos színű ruházatot viselünk, akkor azon könnyebben észrevehetjük a ránk kapaszkodó, sötét színű kullancsokat.

3. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a bőrbe fúródott, táplálkozását megkezdő kullancs mihamarabbi felfedezésének és eltávolításának fontosságát. A korai eltávolítás a kórokozók átvitelének megakadályozására is alkalmas.

4. A kullancs eltávolításához legalkalmasabb egy vékony hegyű csipesz, amellyel a kullancsot a bőrhöz minél közelebb foghatjuk meg anélkül, hogy az utótestét összenyomnánk. A megragadott kullancsot határozott mozdulattal húzzuk ki a bőrből.

5. A kullancs terjesztette vírusos agyvelőgyulladás megelőzhető védőoltással.

6. Mivel a megfertőzött haszonállatok teje is közvetítheti a vírust, fontos a nyers kecske- és tehéntej fogyasztás előtti forralása, amellyel a kórokozó elpusztítható.

A sebet, ha lehetőség van rá, langyos, szappanos vízzel öblítsük le. Előfordulhat, hogy a kullancs eltávolításakor a bőrben marad a sebben apró, visszahajló horgocskákkal rögzült szájszerv. Ez azonban már a kórokozó-átvitel szempontjából nem jelent veszélyt; így ha nem tudtuk kiszedni, akkor, mint egy apró szálka, idővel magától kilökődik a bőrből. Célszerű a befúródott kullancs helyét és eltávolításának idejét a naptárba feljegyezni, hogy az esetleges betegségtünetek megjelenésekor az orvost tájékoztathassuk a kullancscsípés időpontjáról.

Aki a következő időszakban hosszabb kirándulást vagy szabadtéri programot tervez, lehetőleg kerülje el a kullancsokban gazdag, sűrű aljnövényzetet, bozótost, valamint az erdőkben csak a kijelölt gyalogutakon haladjon, és használjon kullancsriasztó szert. Ha a bőrünkbe befúródott kullancsot időben felfedezzük és eltávolítjuk, akkor nem kerülhetnek a kórokozók a szervezetünkbe, ugyanis az állat jellemzően csak a beszúrást követő néhány óra múlva juttatja fertőzött nyálát az emberbe. Hazaérve mindenképpen tartsunk kullancsvizitet - írja az ÁNTSZ.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG