A tavasszal bekövetkezett fordulat jelentős változást idézett elő a korábban nagyon borúlátó közhangulatban is: a választásokat megelőző hónapokban mért 13-15 százalékról májusban egy csapásra 35 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint az országban jó irányba mennek a dolgok. Ez az arány júniusban aztán 45 százalékra ugrott, és júliusban is ezen a szinten maradt. Így 2006 tavasza óta először fordult elő, hogy többen vannak az optimisták, mint a pesszimisták.

A választásokat követően először a lakosság jövőbeli várakozásai lettek lényegesen optimistábbak, bár ebben már jóval korábban, a 2009 márciusi mélypont után javuló tendencia kezdődött. Ezzel a korábbinál is élesebben elváltak az elmúlt és a következő időszakra vonatkozó vélemények. Májusban mérte a Medián az általa valaha tapasztalt legnagyobb különbséget a mögöttünk hagyott és az előttünk álló 12 hónap átlagos értékelése között. Az utóbbi két hónapban valamivel szerényebbek lettek a jövőre vonatkozó várakozások, miközben fokozatosan javul az elmúlt 12 hónap értékelése - ez utóbbi főleg a Fidesz-táborban figyelhető meg.

A kormányoldal népszerűsége a következő két hónapban is nagyon magas maradt, de a részvételi hajlandóság már júniusban visszaesett a választások előtti szintre, júliusban pedig tovább csökkent. E visszaesés az egyes pártok szavazótáborában nem egyenletesen oszlik el: a "biztos" szavazók aránya az MSZP-szimpatizánsok körében változatlanul 57 százalékos, a Fidesz közönségében viszont 71-ről 63 százalékosra mérséklődött. Ez magyarázza, hogy bár a Fidesz híveinek száma júniusról júliusra lényegében nem változott (körülbelül négymillió), a biztos szavazók körében a kormánypárt és az MSZP között valamelyest szűkebbre zárt a még így is rendkívül tág olló.

Az elemzők szerint a Fideszhez hasonlóan elbizonytalanodott a korábban nagyon elszánt Jobbik-szimpatizánsok egy része is: májusban még 82 százalékuk, két hónappal később pedig 63 százalékuk állította, hogy egy új választáson az urnához járulna. Ennek ellenére a Jobbik csak két százalékpontot veszített a választani tudó "biztos" szavazók körében májusban elért 14 százalékból. Az LMP támogatottsága viszont ugyanennyivel gyarapodott, és most 6 százalékon áll.

Hiába stabilizálták a helyzetüket az ellenzéki pártok, a Fidesz fölénye a potenciális szavazatokat tekintve továbbra is mintegy kétharmados, ami parlamenti arányokra fordítva ennél is nagyobb mandátumtöbbséget jelentene. Persze a mostani kormánypártot sem kerüli el a mindenkori hatalmon lévők sorsa. Hosszú idő után először most júliusban növekedni kezdett azok aránya, akik semmiképp sem szavaznának rá, miközben az MSZP korábbi hatalmas elutasítottsága csökkenni kezdett - olvasható a cikkben.

Az augusztus elején hivatalba lépő új államfő, Schmitt Pál most valamivel népszerűbb, mint abban az időszakban (2003 és 2007 között), amikor a Fidesz alelnöke volt, de köztársasági elnökké választásával csak az ismertsége emelkedett, a népszerűsége július elejére éppenséggel csökkent valamelyest. Mostani támogatottsága ráadásul elmarad attól, amit Sólyom László esetében volt tapasztalható a megválasztását követően, 2005 nyarán. Sólyomot az akkori kormánypárti és ellenzéki szavazók közel azonos arányban kedvelték, Schmitt támogatottsága viszont egyáltalán nem egységes: a fideszesek négyötöde, ám az MSZP és a Jobbik szavazóinak kevesebb mint a negyede látja szívesen.

Míg a legnépszerűbb politikusok képzeletbeli dobogóján a jelenlegi legfőbb közjogi méltóságok állnak, az új kormánytagok jellemzően a közepesnél is alacsonyabb támogatottságot tudhatnak maguk mögött. Május óta különösen nagy a negatív változás Varga Mihály és Navracsics Tibor, valamint Kósa Lajos esetében. Pintér Sándor az egyetlen, aki május eleje óta növekvő ismertsége mellett sem veszített támogatottságából, ám a legismertebb politikusok között így is ő a legnépszerűtlenebb kormánytag - írják az elemzők.