2p

Dróntámadás érte a kurszki repülőteret Oroszországban, ahol egy olajtároló kigyulladt - közölte Roman Sztarovojt, az oroszországi régió kormányzója kedden.

Az egyik legjelentősebb védelmi kudarca lehet az orosz hadseregnek a hétfői ukrán dróntámadás, mellyel több száz kilométer mélyen Oroszországban lévő reptereket értek el – közölte a brit védelmi tárca a napi jelentésében. 

A kurszki repülőtér az Ukrajna ellen indított háború február 24-i kezdete óta nem fogad és nem indít polgári repülőgépeket.

Hétfőn Szaratov és Rjazany megyében támadtak katonai repülőtereket ukrán drónok. Az orosz védelmi minisztérium szerint a szovjet gyártmányú, kis magasságban repülő drónokat az orosz légierő légvédelme lelőtte, de a támadásban a műszaki személyzet három katonája így is életét vesztette, négy másik pedig megsebesült. Két repülőgép burkolata kisebb sérüléseket szenvedett.

A tárca szerint a támadás a gyagilevói és az engelsi repülőtér ellen irányult, ahol az orosz légierő Tu-95-ös hadászati bombázói állomásoznak. A Readovka.news hírportál hétfői közlése szerint a drónokat feltehetően Harkiv megyéből indították, ami azt jelenti, hogy a Rjazany megyei Gyagilevóig mintegy 566 kilométert, a Szaratov megyei Engelsig 700 kilométert kellett megtenniük. A portál megjegyezte, hogy Moszkva 640 kilométerre van a feltételezett indítási helyszíntől.

A RIA Novosztyi hírügynökség szerint Engels repülőteréről december 3-án és 4-én az amerikai Maxar cég kereskedelmi műholdjai felvételeket készítettek.

Az orosz védelmi minisztérium szerint a Gyagilevo és Engels elleni támadási kísérlet dacára az orosz haderő hétfőn nagy pontosságú légi és tengeri indítású fegyverekkel mért csapást Ukrajna katonai komplexumának irányítási rendszerére és kapcsolódó létesítményeire, kommunikációs csomópontjaira, energetikai és katonai egységeire. A támadás megsemmisítette mind a 17 kiválasztott célpontot, megnehezítve az ukrán utánpótlás vasúti szállítását.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG