2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Az elmúlt 24 órában 109-en fertőződtek meg a koronavírussal, három beteg elhunyt, csak pár ezren vették fel az első oltást.

Az elmúlt 24 órában további 109 fővel nőtt az új fertőzöttek száma, ez több mint duplája az előző nap közölt számnak és megegyezik a múlt pénteki adattal. Elhunyt három koronás beteg. Aggasztó, hogy szinte alig nőtt a beoltottak száma, folytatódik az a tendencia, hogy legfeljebb 6-7 ezren veszik fel az oltást naponta. Harmadik oltásban eddig 147 ezren részesültek, az mintegy 17 ezres növekedés az előző közléshez képest. 

A beoltottak száma 5 687 634 fő, közülük 5 501 199 fő már a második oltását is megkapta. A most közölt 109 új fertőzöttel együtt a járvány kezdete óta összesen 810 658 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 30 045 főre nőtt.

A gyógyultaké csak párszázzal emelkedett, most 768 891-an vannak, az aktív fertőzöttek száma 11 722 főre csökkent, ez mintegy 260-nal kisebb, mint az előző közléskor volt. Jelenleg  75 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen. 

A delta vírusmutáns több európai országban és már hazánkban is terjed, ezért kérik, hogy aki még nem oltatta be magát, tegye meg. Az iskola közeledtével felhívták a szülők figyelemét, hogy a 12 éven felüli gyermeket automatikusan lehet regisztrálni oltásra és számukra is nyitva az időpontfoglaló. 

A 12-17 éves korosztályban eddig közel 200 ezren regisztráltak oltásra és 162 ezren (81 százalék) már fel is vették azt.  Az internetes regisztráció és időpontfoglalás továbbra is nyitott, ez a legegyszerűbb módja a gyermek beoltásának. Emellett augusztus 30. és 31., valamint szeptember 2. és 3. napokon az iskolákban is lesz oltási akció. A szülők az iskolától kapnak tájékoztatást és augusztus 25-ig az iskolának vissza kell jelezniük, hogy kérik, vagy nem kérik a gyermeküknek az oltást. Az oltás Pfizer-vakcinával fog történni az iskolaorvosok és háziorvosok bevonásával.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Sorra mondanak le cégvezetői pozíciójukról a Tisza-kormány miniszterei
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 10:26
Eleget tettek az összeférhetetlenségről szóló törvény elvárásainak a miniszterek.
Makro / Külgazdaság Kijöttek a friss adatok: ennyivel nőttek a fizetések egy év alatt
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 08:30
2026 márciusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 779 800, a nettó átlagkereset 546 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 9,2, a nettó átlagkereset 11,3, a reálkereset pedig 9,3 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Brüsszelből már órákon belül érkezhet egy jó hír Magyarország számára
Csabai Károly | 2026. május 20. 05:43
Az Európai Unió Luxemburgban székelő statisztikai hivatala, az Eurostat ugyanis szerda délelőtt teszi közzé a 27 tagországra általa kiszámított áprilisi harmonizált fogyasztóiár-indexeket, amelyek közül a Privátbankár Európai Inflációs Körkép becslése szerint a nyolcadik legalacsonyabb a magyar, 2,6 százalékos érték. Az általános inflációk összevetésében még előkelőbb helyen, a hatodikon végeztünk, ráadásul egész Európában. Kérdés, mi lesz akkor, ha a körülmények lehetővé teszik, hogy az előző kormány hatósági intézkedéseit (árrésstop, védett üzemanyagárak) kivezesse a Magyar-kabinet.
Makro / Külgazdaság Uniós pénzek: már Budapesten az Európai Bizottság emberei
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 17:31
Indul a tárgyalási hét.
Makro / Külgazdaság Újabb kinevezés: megvan, ki lesz az új vezérkari főnök
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 16:29
Fontos személyi döntést jelentett be a honvédelmi miniszter.
Makro / Külgazdaság Hadat üzen az EU a kockázatos befektetéseknek
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 15:17
A szerkesztőségünknek megküldött közlemény szerint kedden az Európai Parlament új uniós szabályokat fogadott el a külföldi befektetések átvilágítására a biztonsági kockázatok megelőzése érdekében.
Makro / Külgazdaság Sokunk reménye foszlott szét a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 12:55
A piaci árak ismét emelkednek. A magyar autósok természetesen a védett árat fizethetik.
Makro / Külgazdaság Nem várt helyen ütközhet falakba a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 12:15
Veszélybe sodorja a magyar gazdaságot, a munkahelyeket, és megbéníthatja a termelést a vendégmunkások június 1-jétől tervezett behozatali tilalma, ezért a legnagyobb munkáltatói érdekképviseletek bevonásával történő egyeztetésre kéri a Magyar Kormányt a WHC Csoport, Magyarország egyik piacvezető HR szolgáltatója.
Makro / Külgazdaság A jegybank támogatását is élvezhetik Magyar Péterék az euró bevezetésében
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 10:50
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) konstruktív partner lesz.
Makro / Külgazdaság A pápalátogatást kihasználva adhattak kegyelmet K. Endrének
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 10:00
Magyar Péter lengyelországi repülőútja előtt tartott sajtótájékoztatóján beszélt a kegyelmi ügy nyilvánosságra hozható részleteiről. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG