1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Egy jogszabály-módosítás után 240 millió forintot ad a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a vörösiszap-katasztrófa sérültjeinek ellátásában részt vevő intézményeknek
Egy jogszabály-módosítás után 240 millió forintot ad a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a vörösiszap-katasztrófa sérültjeinek ellátásában részt vevő egészségügyi intézményeknek a H1N1 vírus okozta megbetegedések kezelésére szánt félmilliárdos tartalékalapból.

A vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos kormányzati portálon hétfőn azt közölték, hogy a negyedmilliárdos pluszforrást azon intézmények kapják, amelyekre többletteher hárult az iszapömlés miatt.

A tájékoztatás szerint a pénzt abból az 500 millió forintos alapból juttatják el a kórházaknak, amelyet a H1N1 vírus okozta megbetegedések kezelésére szántak, ugyanis ennyi megmaradt, mivel az idén eddig nem volt komoly járvány.

Az összeget csak egy jogszabály-módosítás után tudják átcsoportosítani, de a szaktárca törvényt módosítana azért is, hogy a jövőben hasonló katasztrófahelyzetekben ne az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozzák az egészségügyi ellátást, hanem erre külön keret álljon rendelkezésre.

A kormány a következő öt évben nyomon követi azok egészségi állapotát, akik valamilyen módon érintkeztek a vörösiszappal, így a térségben lakókat és a mentésben, védekezésben részt vevőket félévente-évente vetik alá egészségügyi szűréseknek, amelyeket a helyi ÁNTSZ fog koordinálni.

A vizelet- és májvizsgálatot, mellkasröntgent és légzésfunkciót magában foglaló vizsgálatokra azért van szükség, mert nem lehet kizárni a későbbi egészségkárosodást. A vizsgálatokra is abból a keretből lesz forrás, amelyet az újinfluenza (H1N1 vírus) elleni védekezésre különített el az előző kabinet - tudatta a kormányzati portál.

Az ajkai térségben október 4-én bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa következtében 10 ember meghalt, 123 pedig súlyos sérüléseket szenvedett az erősen lúgos, maró hatású anyagtól, és hosszabb-rövidebb időre kórházi ellátásra szorult; összesen 302 embert kellett ellátniuk az orvosoknak. Még 9 ember áll fekvőbeteg-ellátást igénylő kórházi kezelés alatt, míg több tucatnyian utókezelés, kötéscsere miatt kénytelenek felkeresni a szakorvosokat.

A sérülteket az ország hat kórházában ápolták: az ajkai Magyar Imre Kórházban, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórházban, a győri Petz Aladár Kórházban, a budapesti Honvédkórházban, a fővárosi Egyesített Szent István és Szent László Kórházban, valamint a Péterfy Sándor utcai kórházban.

November elején a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság egy Devecserben felállítandó egészségügyi központ létrehozására tett javaslatot a kormánynak, az intézmény jövő tavasztól üzemelne. A központban szűréseket, konkrét orvosi ellátásokat végeznének és pszichológusok is segítséget adnának, de a centrum feladata lenne az is, hogy a térségben, a kiskertekben termelt növényekről megállapítsa, emberi fogyasztásra alkalmasak-e.

Az ÁNTSZ Devecserben egészségügyi vezetési pontot állított fel, és a szakemberek folyamatosan ellenőrzik az ivóvíz minőségét, a levegő porszennyezettségét.

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG