3p

Soha nem történt még ilyen Hollandiában, teljes a káosz, súlyos károkat jelentettek az egész országból.

Heves esőzéssel járó vihar okoz súlyos közlekedési fennakadásokat Hollandiában, légijáratok százait törölték a rendkívül erős széllökések miatt - tájékoztatott az NLTimes című angol nyelvű holland hírportál szerdán.

A beszámoló szerint a Poly névre keresztelt, szokatlanul erős nyári vihar szerda reggel csapott le Hollandiára. Az országi nyugati partszakaszán óránkénti 145 kilométeres széllökést is regisztráltak.

Az erős szél fákat döntött ki, kamionokat döntött fel és több helyütt a vonatközlekedést is korlátozni kellett. Az NS holland vasúttársaság honlapján azt írta: "az országunkban jelenleg tomboló vihar a vártnál lényegesen erősebb", ezért - mint közölték - számos tartományban leállították a vasúti forgalmat.

 

Az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtér - Európa egyik legnagyobb légikikötője - ez idáig mintegy háromszáz járatát törölte. Honlapjukon azt közölték: a nap folyamán

"nagyon korlátozott légi forgalomra lehet számítani".

A már bejelentetteken túl további járattörlések és jelentős késések is lehetségesek.

A nemzeti meteorológiai intézet három észak-hollandiai tartományra vörös riasztást adott ki az erős széllökésekkel és a heves esőzéssel járó vihar miatt. A hatóságok felszólították a lakosokat, hogy maradjanak fedél alatt. A közlekedési hatóságok azt tanácsolták, hogy lehetőség szerint mindenki kerülje az autós közlekedést, a délelőtti órákban több mint 277 kilométernyi dugó alakult ki.

A holland meteorológiai intézet szerint a vihar Dánia és Németország felé tart.

Hollandiában október és április között szoktak előfordulni erősebb viharok, a mostani szinte példátlannak számít a nyári időszakban.

Észak-Holland tartományban, IJmuiden kikötőjében 11-es fokozatú -a Beaufort-skála szerinti második legerősebb - széllökéseket mértek, vagyis a valaha feljegyzett leghevesebb nyári vihar tombol az országban - közölte a Weerplaza holland időjárási portál.

Hollandiában nyáron még soha nem mértek az IJmuidenben most észlelt 145 kilométer/órás széllökésnél erősebbet.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG