2p
Szavaznak a Sargentini-jelentésre adott válaszról, kiderülhet, hogy mekkora létszámkerettel működhet tovább a honvédség, de megvitatják a jegybank jelentését és a közmédia költségvetését is.

Ötnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben. A képviselők kedden szavazhatnak a Sargentini-jelentésre megfogalmazott válaszról, szerdán pedig a tavalyi költségvetés zárszámadását tárgyalják.

Terítéken a Sargentini-jelentésre adott válasz

A házelnöknek a parlament honlapján elérhető napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor, két közelmúltban elhunyt korábbi országgyűlési képviselőre, Kőrösi Imrére (MDF) és Mózes Mihályra (SZDSZ) történő emlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Az interpellációk ezúttal is két órában hangozhatnak el, ezt azonnali kérdések követik hatvan percben.

Kedden reggel 9 órától napirend előtti felszólalások hangozhatnak el a szavazások előtt. A Ház ekkor dönthet a Fidesz-KDNP képviselőinek azon határozati javaslatáról, amely az Európai Parlamentben elfogadott Sargentini-jelentésre ad választ. Kocsis Máté, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője korábban azt mondta, a dokumentum arra szólítaná fel a kormányt: ne engedjen a zsarolásnak, utasítsa vissza a Magyarország elleni valótlan vádakat, és jogi úton is lépjen fel a csalással elfogadott, Magyarországot rágalmazó jelentéssel szemben.

Létszámbővítés a honvédségnél

A határozathozatalok után hat javaslat általános vitáját folytatják le. Szó lesz például a honvédség létszámkeretét emelő indítvány, valamint a székelyek és az orosz közösség Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló kezdeményezések.

Szerdán szintén reggel 9 órakor kezdődik az ülésnap, a Gárdonyi Géza-emléknap alkalmából a képviselők röviden felidézik az író munkásságát. Az ülésnap egyetlen napirendi pontja a 2017-es büdzsé zárszámadásának általános vitája.

A képviselők csütörtökön elsőként a Magyar Nemzeti Bank 2017-es üzleti jelentését véleményezhetik, majd a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság tavalyi költségvetésének végrehajtását, valamint a szervezet jövő évi büdzséjét értékelhetik.

A parlament ülése október 24-én, szerdán ér véget, ekkor - a második héten megszokott módon - kizárólag azonnali kérdések és kérdések szerepelnek napirenden.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG