3p
Brüsszelben elfogyott a türelem.

Hétfőtől a 22 évesnél idősebb, illetve alacsony környezetvédelmi besorolású járműkategóriákba tartozó dízel üzemű járművek nem hajthatnak be a Brüsszel Fővárosi Régióba, a tilalmat megszegők 350 euró (mintegy 115 ezer forint) azonnali bíráságot kapnak.

A helyi média tájékoztatása szerint a környezet védelme érdekében január 1-jén a belga főváros úgynevezett alacsony kibocsátási zónát (Low Emission Zone - LEZ) hozott létre, amelyen belül a legszennyezőbb, elsősorban dízel üzemelésű járművek közlekedését fokozatosan megtiltják.

A tilalom kezdetben csak a legalacsonyabb környezetvédelmi osztályú, dízelüzemű járművekre vonatkozik majd, azonban a következő években a korlátozást fokozatosan kiterjesztik a magasabb környezetvédelmi osztályba tartozó gépjárművekre is. A tervek szerint 2025-ig a legtöbb dízel üzemű járműveket fokozatosan kivonják a brüsszeli közlekedésből.

A hétfőtől érvényes korlátozás az Euro 0-ás, és Euro 1-es besorolású, valamint a 22 évnél idősebb dízel üzemű gépjárművekre vonatkozik. 2019 elejétől az Euro 2-es besorolású és a 19 évesnél idősebb dízelautók nem hajthatnak be a fővárosi régióba. 2020-tól az Euro 3-as, és a 15 évnél idősebb dízelek, 2022-től az Euro 4-es és 12 évesnél idősebb gépjárművek, 2025-től pedig az Euro 5-ös és 9 évesnél idősebb dízelautókat is kivonják a brüsszeli régió forgalmából.

Figyelmeztető táblák és kamerák

A La Libre Belgique szerint az elmúlt hetekben mintegy háromszáz figyelmeztető táblát helyeztek ki a zóna határára, valamint közel 180 kamerát szereltek fel, amely rendszám alapján ellenőrzi az autó besorolását a kötelező műszaki vizsgát rögzítő központi adatbázisán keresztül. Az év végéig 220 további ellenőrző kamerát helyeznek üzembe. Emellett a hatóságok július elseje óta figyelmeztetést küldenek azoknak a gépjármű-tulajdonosoknak, akiknek autója nem felel meg a környezetvédelmi követelményeknek. A múlt hetekben végzett előzetes ellenőrzéseken naponta mintegy 200 jármú akadt fenn - közölték.

Az október elejétől érvényes korlátozás a napilap szerint a brüsszeli autópark mintegy 0,5 százalékát érinti. A 2019-ben érvénybe lépő korlátozás miatt a brüsszeli autók 4 százaléka, 2020-tól a belga fővárosban regisztrált járművek 14 százaléka nem közlekedhet majd.

A tájékoztatás szerint a korlátozás nem vonatkozik a tűzoltó- és mentőautókra, valamint az autóritkaságnak számító, úgynevezett old timer kategóriába tartozó járművekre.

Külön engedély kell

Azok az autósok, akik tiltott kategóriába tartozó járművel kénytelenek a régióba utazni, 35 euró befizetése mellett egy napra érvényes engedéllyel ezt megtehetik. Ilyen jogosultság ugyanazon járműre egy év alatt nyolc alkalommal kérhető.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
Makro / Külgazdaság „A kétharmados győzelem a csodák világába tartozik, de vannak csodák” – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:57
Nem csak a választások előtti utolsó, hanem a jubileumi 200. Kormányinfót vezényelte le Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. 
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:42
Annak, aki piaci árat fizet – és ha a benzinkutakon is megmutatkozik az árcsökkenés.
Makro / Külgazdaság Ezúttal csak 47 milliárdot fogadott el a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:24
Pedig adtak volna még bőven pénzt a befektetők.
Makro / Külgazdaság Somogyi Zoltán: Van oka Orbán Viktornak aggódni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 9. 10:57
A Political Capital szociológus alapítója az április 8-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 95. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nagy üzleteket kötött J. D. Vance Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:44
Sok-sok milliárd forint értékben vesz fegyvert, olajat és erőművet Magyarország, illetve magyar cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG