3p
Egyre kisebb elmozdulásokat láthatunk a foglalkoztatottság és munkanélküliség területén.

Megjöttek a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai a foglalkoztatottságról és a munkanélküliségről: tavaly december és 2017. február között a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 372 ezer fő volt, 130 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 67,1%-ra emelkedett, a férfiak és nők foglalkoztatási mutatói hasonló mértékben javultak.

Ugyanebben az időszakban a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 73 ezer fővel, 203 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,7 százalékponttal, 4,4 százalékra csökkent. A nők körében a javulás nagyobb arányú volt, ennek eredményeként a nők munkanélkülisége a férfiakénál alacsonyabb szintet ért el.

130 ezer ember örülhetett a munkának

Az egy évvel korábbi adatokhoz képest

  • A foglalkoztatottak létszáma 3,1%-kal magasabb, 4 millió 372 ezer fő volt. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 144 ezer fővel nőtt, a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 14 ezer fővel csökkent, míg a külföldi telephelyen dolgozóké lényegében nem változott.

  • A foglalkoztatottak közül 4 millió 326 ezren tartoztak a 15–64 évesek korcsoportjába, foglalkoztatási arányuk 2,4 százalékponttal, 67,1%-ra emelkedett. A 15–64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 2,9%-kal, 2 millió 351 ezer főre bővült, foglalkoztatási rátájuk 2,5 százalékponttal, 73,6%-ra nőtt. A 15–64 éves női foglalkoztatottak száma 2,9%-kal, 1 millió 975 ezer főre emelkedett, foglalkoztatási rátájuk 2,3 százalékponttal, 60,6%-ra javult.

  • A fiatal (15–24 éves) foglalkoztatottak létszáma 302 ezer fő volt, foglalkoztatási arányuk 2,2 százalékponttal, 28,5%-ra nőtt. Az ún. legjobb munkavállalási korú (25–54 éves), valamint az idősebb (55–64 éves) foglalkoztatottak száma egyaránt emelkedett, előbbiek foglalkoztatási rátája 1,7 százalékponttal, 82,6%-ra, utóbbiaké 3,5 százalékponttal, 50,4%-ra.

  • A 20–64 éves korcsoport esetében – amely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre – a foglalkoztatási ráta 2,5 százalékponttal, 72,1%-ra nőtt. Az Európai Unió 2020-ra 75%-os célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 79,4, a nőknél 65,0%.

Tovább csökkent a munkanélküliek száma

2016. december - 2017. február időszakban az előző évhez képest:

  • A 15–74 éves munkanélküli férfiak száma 37 ezer fővel, 111 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,6 százalékponttal, 4,5%-ra csökkent. A munkanélküli nők száma 36 ezer fővel, 91 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,8 százalékponttal, 4,4%-ra mérséklődött.

  • A 15–24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 3,2 százalékponttal, 11,1%-ra csökkent, de a munkanélküliek közel egyötöde továbbra is ebből a korcsoportból került ki. A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak és az 55–64 évesek munkanélküliségi rátája is mérséklődött, előbbieké 1,6 százalékponttal, 3,9%-ra, míg az utóbbiaké 1,4 százalékponttal, 4,2%-ra.

  • A munkanélküliség átlagos időtartama 17,8 hónap; a munkanélküliek 47,2%-a legalább egy éve keres állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számít.

  • Február végén a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 19,1%-kal, 297 ezer főre csökkent.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG