2p
2017-ben könnyedén 3 százalék felett maradhat a GDP-növekedés.

Ahogy a Privátbankár.hu is megírta, a várakozásokat lényegesen meghaladva, 3,2 százalékkal bővült a hazai GDP a tavalyi negyedik negyedévben, érdemben gyorsulva a harmadik negyedévben mért 2,4 százalékhoz képest.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken az M1-en beszélt az eredményről. Mint mondta, kiegyensúlyozott, stabil növekedést mutat a tavalyi utolsó negyedévi és az éves GDP-adat, az idei első negyedévben 3 százalék körül lehet a gazdasági bővülés

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője kommentálta az eredményt a Privárbankárnak: szerinte felhasználási oldalon a meglepetést a beruházások ismételt megugrása okozhatta, a tavaly év végi EU forráslehívások jelentős élénkülésének köszönhetően. A fogyasztás, valamint a nettó export szintén érdemben hozzájárulhatott a növekedéshez.

Mi lesz 2016-ban?

Idén 2,5 százalékra lassulhat a növekedés üteme az EU források alacsonyabb felhasználása miatt, ami visszavetheti a beruházásokat, így a reálbérek és a foglalkoztatás folytatódó növekedése miatt a fogyasztás lehet a növekedés húzóereje - véli az elemző. Mivel a reálbérek a mérséklődő inflációs kilátások, valamint az egyes ágazatokban megfigyelt munkaerőhiány által okozott gyorsabb bérkiáramlás miatt az általunk várt 4 százaléknál is gyorsabban nőhetnek, a fogyasztásra, így a GDP-re vonatkozóan is felfelé mutató kockázatokat látunk.

2017-ben újra gyorsulhat a GDP növekedése, részben az EU források gyorsuló ütemű lehívása, részben a lakásáfa csökkentése és a lakástámogatások kiterjesztése miatt, így 2,8 százalékos növekedésre számítunk. Az utóbbi azonban lényeges felfelé mutató kockázatot jelenthet, így nem zárható ki, hogy 2017-ben a növekedés kényelmesen meghaladhatja a 3 százalékot is.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szintén úgy vélte, a magyar gazdaságban további lendület várható, az ipari növekedés mellé fel tud zárkózni az építőiparon túl a turizmus, amely 5,4 százalékkal bővült az elmúlt évben, és nőttek a mezőgazdasági beruházások is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG