3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Ez az Operatív Törzs mai tájékoztatóján derült ki.

Eddig három embernél mutatták ki a koronavírus indiai mutánsát Magyarországon, közülük egy ember szorul kórházi kezelésre,

- mondta el Galgóczi Ágnes.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője szerint PCR-tesztnek vetettek alá minden olyan, már beoltott ápolót, akik ezt a beteget kezelik, és eddig mindegyikük tesztje negatív lett. Ez azt mutatja, hogy

a védőoltások hatékonyak a variánsokkal szemben,

- fűzte hozzá.

Búcsú a harmadik hullámtól

A ma reggeli járványügyi számokat ismertetve – ezekről itt írtunk részletesen – kiemelte: folyamatosan csökken az aktív betegek száma,

az oltásoknak és a védelmi intézkedéseknek köszönhetően letörtük a járvány harmadik hullámát.

Ugyanakkor folyamatosan figyelemmel kísérik a járványhelyzet alakulását.

Galgóczi Ágnes. (Forrás: Magyarország Kormányának Facebook-oldala)
Galgóczi Ágnes. (Forrás: Magyarország Kormányának Facebook-oldala)

Galgóczi Ágnes kitért arra is, hogy július elsejétől ismét működhetnek a napközis, valamint a szálláshelyet kínáló táborok. Ezekben csak egészséges diákok és szervezők, felnőttek közül pedig csak védettségi igazolvánnyal rendelkező személyek vehetnek részt.

A résztvevők számára elsősorban szabadtéri programokat javasolnak, tette hozzá.

Már alig van kit beoltani

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára kiemelte, hogy

a magyar lakosság 54 százalékát már beoltották koronavírus ellen, miközben az EU-ban átlagosan 39 százalék ez az arány.

Ezzel az eredménnyel Magyarország második az uniós rangsorban.

Tájékoztatása szerint

eddig 5 millió 267 ezren regisztráltak oltásra, közülük már 5 millió 240 ezren kapták meg az első, 3 millió 800 ezren pedig az első és a második oltást.

Jelenleg már minden regisztrált megkaphatja az oltást a regisztrációt követő egy-két napon belül. Mivel a jelentkezők lassan elfogynak, a jövőben csökkentik az oltópontok számát. (Erről Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt ma reggel.)   

György István szerint

két vakcina – a Sinopharm és a Pfizer – bőségesen van és lesz: a kínai vakcinából már az összes szállítmány megérkezett, a Pfizer pedig hetente stabilan szállít,

mondta az államtitkár.

Korlátozott számban rendelkezésre áll még Szputnyik is, egyes oltópontokon pedig Janssen (Johnson & Johnson)  és Moderna vakcinával is oltanak, az AstraZeneca esetében pedig a második oltásokat adják. A heti szállításokat most már a háziorvosok igényeihez szabják, vakcinahiánytól nem kell tartani, tette hozzá. Egyúttal az oltás felvételére biztatott mindenkit. 

A nemzeti összetartozás napja alkalmából kiemelte azt is, hogy a külhoni magyarok – csakúgy, mint a Magyarországon élő külföldiek – már szintén regisztrálhatnak az oltásra.      

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG