1p
Az M0-ás autóút keleti szektora és az északi híd szeptemberi átadása után még nem tiltják ki a teherforgalmat Budapestről. A teherforgalmi stratégia 2009. január 1-jétől léphet életbe, további korlátozásokra ekkortól várhatók
Az M0-ás autóút keleti szektora és az északi híd szeptemberi átadása után még nem tiltják ki a teherforgalmat Budapestről - közölte a főpolgármester-helyettesi sajtóiroda. A teherforgalmi stratégia a tervek szerint 2009. január 1-jétől lép életbe, további korlátozásokra ekkortól várhatók

Az M0 keleti szektorát - a 4-es számú főút és az M3 autópálya között - szeptember 16-án helyezik forgalomba, az M0 északi hídját pedig várhatóan szeptember 30-án. Hagyó Miklós városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes sajtóirodája azt közölte: idén áprilisban a fővárosi önkormányzati tulajdonú Parking Kft. megrendelése alapján a Főmterv Zrt. elkészítette a teherforgalmi stratégiát, ami a tervek szerint az egyeztetések befejezését követően, 2009. január 1-jétől lép életbe.
   
További korlátozásokra ekkortól lehet számítani - írta a sajtóiroda. Hozzátették: a fővárosi kerületek, valamint az érintett érdekvédelmi és civil szervezetek stratégiával kapcsolatos javaslatait a Parking Kft. augusztus 31-ig összesítette. Az összesített módosítási javaslatokat várhatóan szeptember 16-án tárgyalja a Főpolgármesteri Kabinet - jelezték.

Szeptember 30.: kipróbálhatja a Megyeri hídat
   
Demszky Gábor főpolgármester még június 25-én sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az év végén egységes, konszenzusos és a város érdekét hangsúlyozó teherforgalmi stratégia elfogadására tesznek javaslatot. A főpolgármester akkor azt mondta: Budapest nem lehet többé átjáróház, amelyet korlátlanul használhatnak a kamionok, miközben a főváros évente milliárdokat költ az elhasználódott utak felújítására. Utalt arra, hogy a 84 ezer budapesti mellett naponta 120 ezer tehergépjármű érkezik a fővárosba, és Demszky Gábor bejelentette: a következő években, 2018-ig több lépcsőben, a kerületekkel egyetértésben tovább szűkítenék a teherautók által használt célforgalmi utak körét is.

A Megyeri híd felvirágoztatja a környéket
   
Hagyó Miklós városüzemeltetési főpolgármester-helyettes ugyanazon a sajtótájékoztatón azt mondta, az M0-ás keleti szektorának és a Megyeri hídnak az átadása után, jövő év januárjától tovább szigorítanák a tehergépjárművek budapesti közlekedését, például a Hungária körútra és a teljes pesti úthálózatra, a tranzitutak kivételével, csak díjfizetéssel hajthatnak majd be a tehergépjárművek. A főpolgármester-helyettes akkor azt is elmondta, hogy 2009 januárjától ingyenes tranzitúttal biztosítják azt, hogy az új Megyeri hídról a Szentendrei úton és a Flórián téren át a teherautók eljuthassanak a 10-es útra.

Előreláthatólag októberben szavaz első olvasatban az Európai Parlament plenáris ülése a közlekedési bizottságban elfogadott javaslatról, amelynek értelmében az unió egész területén egységesen behajthatóvá tennék a közlekedési bírságot
Részletek>>
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság egyébként az előzetes számítások alapján arra számít, hogy a körgyűrű új szakaszain intenzív lesz a forgalom az M0-ás autóút keleti szektorának átadása után - mondta Török Csaba alezredes, a PMRFK közlekedésrendészeti osztályának vezetője

Az osztályvezető elmondta: az M0-ás körgyűrű leginkább problémás szakasza a déli, ami az M0-ás autóutat és az M5-ös autópályát köti össze. Itt ugyanis csak kétszer két sáv áll az autósok rendelkezésére, nincs leállósáv, vagyis egy baleset miatt képes akár több órára is bedugulni az autóút.
   
A két új - Vecséstől az M3-as autópályáig, illetve az M3-as autópályától a 11-es útig húzódó - szakasz azonban nagyon jó vonalvezetésű, széles pályatestű gyorsforgalmi út lesz, leállósávval, ezért várhatóan nem lesz rajta sok baleset - tette hozzá.

Megyeri híd: csak azért se!
Ínyencségek a Megyeri hídról
M0-ás, keleti szektor: szeptember 16. lesz a megváltás napja
Hétfőtől itt a Kamionstop 2.0
Az MO-áson is mérni fognak

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG