1p
Járai Zsigmond nem azért távozott a Költségvetési Tanács éléről, mert tarthatatlanná vált a véleménye Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter számára; a gazdaságpolitikai fordulathoz azonban intézményi és személyi változásokra is szükség van.

A Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának elnöke az m1 Ma reggel című műsorában úgy fogalmazott: a magyar gazdaság helyzete lényegesen jobb annál, mint amit a hitelminősítők leírtak, ráadásul bekövetkezett egy gazdaságpolitikai fordulat, elindultak változások, melyeket fel kellene gyorsítani, és Magyarország magától kijönne a gödörből. A gazdaságpolitikai fordulat végrehajtásához azonban intézményi és személyi változásokra is szükség lenne – tette hozzá.

A hirado.hu összefoglalója szerint arra a kérdésre, hogy Matolcsy Györggyel sikeresen végrehajtható-e a gazdaságpolitikai fordulat, azt válaszolta: Matolcsy eléggé elhasználódott a piacon, ő nagyszerű képet tud felrajzolni a pénzügypolitikát  illetően, de a pénzügyi irányítást kellene megerősíteni. Hangsúlyozta: ő nem vállalná el a pénzügyminiszterséget, "vannak fiatalok, akik értenek hozzá.".

Beszélt arról is, hogy szerinte sok komoly tényezővel vesztünk össze. Az IMF-et, az Európai Uniót, a befektetők képviselőit, a francia nagyvállalatokat említette. Járai szerint ki kellene egyezni velük, egy békülékenyebb, simulékonyabb gazdaságpolitikára lenne szükség. Majdnem ugyanazt kellene csinálni, mint eddig, csak nem kellene olyan hangosan mondani, hanem csinálni kellene – fogalmazott.

Járai Zsigmond megemlítette azt is, hogy Gyurcsány Ferenc idején négy jegybanki alelnököt neveztek ki, azt mégsem kifogásolta az Európai Unió, arról pedig, hogy népszerűsítik az állampapírokat a lakosság körében, azt mondta: neki is van állampapírja, szerinte ez ma az egyik legjobb befektetés.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG