3p
Ha tényleg jön a Brexit, a többi ország is meggondolja majd az EU-s tagságot.

A brit külügyminiszter szerint az Európai Unió sok más tagállamában tartanak a Brexit-járványtól, vagyis attól, hogy ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból, a példát mások is követhetik.

Philip Hammondot a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában arról faggatták, hogy milyen esélyeket lát az uniós szabályozási reformokat célzó brit követelések elfogadására a jövő heti EU-csúcson. Hammond szerint valós a félelem Európában attól, hogy ha Nagy-Britannia távozik, akkor a járvány terjedni kezd, a többi EU-tagállamnak ezért nem áll érdekében annak bebizonyosodása, hogy Nagy-Britannia sikeres lehet az EU-n kívül is.

Engedmények

Ugyanakkor az már egyértelműen szerepel az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk által nemrég ismertetett egyezménytervezetben, hogy Nagy-Britannia kimaradhat az EU-integráció mind szorosabbra vonásának egyébként törvényileg kötelező folyamatából, emellett megvannak a keretei az euróövezeti és az euróövezeten kívüli EU-tagországok viszonyrendszerének szabályozására is - hangsúlyozta a brit külügyminiszter.

Hozzátette: az az alapelv is elfogadott most már, hogy az EU-társállamokból Nagy-Britanniába érkező munkavállalók négyévi munkaviszony után férhetnének csak hozzá a brit szociális ellátórendszer szolgáltatásainak teljes köréhez.

Kijelentette mindazonáltal, hogy jóllehet mindezek alapján már látszanak a megállapodás körvonalai, de sok a nem rögzített elem, amelyekről a következő napokban még tárgyalni kell. Hammond szerint lesznek olyan részei a tervezetnek, amelyekről az uniós állam- és kormányfők személyesen döntenek majd a csütörtökön kezdődő EU-csúcson.

Van még mit csiszolni

Az egyezménytervezet szövegében "még sok a szögletes zárójel és az üresen hagyott rész, egyes helyeken pedig nem egyértelmű a fogalmazás" - mondta a brit külügyminiszter. Hozzátette: az EU-társállamokból érkező munkavállalók szociális ellátásának újraszabályozását is még végső formájába kell önteni, meg kell határozni, hogy ez az intézkedés miként illeszkedik majd ahhoz a szélesebb körű szabályozási átalakításhoz, amelynek célja Nagy-Britannia "mesterséges vonzóerejének" csökkentése.
Arra a riporteri felvetésre, hogy egyes kelet-európai EU-társállamok egy év munkaviszonyra szeretnék csökkenteni a külföldi EU-munkavállalóknak juttatott brit szociális ellátások korlátozhatóságának időtartamát, Hammond kijelentette, hogy egy év "semmiképpen sem elégséges", egyébként is a négyévi időtartam már szerepel a tervezetben.Hozzátette: ha a jövő heti EU-csúcson nem sikerül végleges egyezségre jutni, akkor folytatódnak a tárgyalások.

Hamarosan szavazhatnak

Nagy-Britanniában 2017 végéig népszavazást tartanak a brit EU-tagság jövőjéről, de London a referendum előtt át akarja alakítani viszonyrendszerét az Európai Unióval, és reformokat kíván elérni a döntéshozatali, szabályozási mechanizmusokban. E folyamat sarkalatos horderejű mozzanata volt a Donald Tusk által február elején Brüsszelben ismertetett javaslatcsomag. A népszavazás időpontja hivatalosan még nem ismert, de egybehangzó sajtóértesülések szerint ha a tervezetről sikerül egyezségre jutni a csütörtökön kezdődő EU-csúcson, akkor a brit kormány a referendumot akár júniusra is kiírhatja.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG