2p

Kevesebb vállalkozás tervezett Németországban áremelést decemberben, mint egy hónappal korábban, ami az általános drágulás lassulását jelzi előre - mutatta ki egy kedden ismertetett felmérés.

A müncheni ifo gazdaságkutató intézet úgynevezett vállalati árvárakozási indexe a gazdaság egészét tekintve 40,3 pontra csökkent a novemberi 46,2 pontról. Az index azt mutatja meg, hogy a vállalatok mekkora része tervez áremelést a következő három hónapban. Úgy számítják ki, hogy az árcsökkentést tervező vállalatok százalékos arányát kivonják az áremelésre készülő vállalatok százalékos arányából.

Lassan csökkenhet a pénzromlás üteme is. Fotó: Depositphotos
Lassan csökkenhet a pénzromlás üteme is. Fotó: Depositphotos

Ágazatok szerint a feldolgozóiparban és az építőiparban csökkent leginkább a mutató értéke, 53,2 pontról 42,0 pontra, illetve 38,4 pontról 28,3 pontra. Jelentős csökkenést regisztráltak a kereskedelemben is, ahol 50,6 pontról 42,0 pontra süllyedt az index. A szolgáltatási ágazatban 41,4 pontról 38,1 pontra csökkent a vállalati árváltozási index.

A fejlemények azt jelzik, hogy a következő hónapokban fokozatosan lassulhat a termelői és a fogyasztói árak emelkedése, az infláció azonban így is magas marad - idézték az ifo közleményében Timo Wollmershäusert, az intézet konjunktúra-előrejelzési számításokkal foglalkozó vezetőjét.

Az infláció decemberben 8,6 százalék volt Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) számításai szerint. Ez jelentős csökkenés a novemberi 10,0 százalékhoz képest. Elemzők nagyobb, 9,1 százalékos inflációt vártak decemberre.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG