Javult decemberben a német Ifo gazdaságkutató intézet üzleti hangulat indexe mind a novemberi adathoz, mind az elemzői várakozásokhoz képest. A felmérésben résztvevők a jelenlegi üzleti helyzetről továbbra is kedvező képet festenek. A hat hónapos üzleti várakozások esetében az intézet már a második hónapja regisztrál javulást. Az adatok alapján úgy tűnik, hogy a német gazdaság sikeresen ellenáll Nyugat-Európa gazdasági visszaesésének
A hangulat index 107,2 pont lett decemberre, szemben a 106 pontos elemzői várakozásokkal. Novemberben az üzleti hangulat mutatója 106,6 pontra emelkedett az októberi 106,4 pontról. Az aktuális hangulat megítélése az üzleti szektorban decemberben 116,7 pont, a novemberi és októberi értékkel megegyező. A gazdasági szereplők üzleti kilátásokról alkotott véleményét tükröző index 98,4 pont lett decemberben, magasabb a novemberi 97,3 és az októberi 97,0 pontnál.
A feldolgozóiparban az üzleti környezet novemberhez képest változatlan képet mutat, az eredmény elsősorban annak köszönhető, hogy a gyártó cégek szerint a jelenlegi üzleti környezet novemberhez képest kevésbé kedvező, azonban a 2008-as összeomláshoz nem hasonlítható, épp ellenkezőleg a német gazdaság a stabilizálódás jeleit mutatja. A vállalatok nagy része kedvezőbben ítéli meg a hat hónapos üzleti kilátásait, sőt mi több export tevékenységük bővítésére is nagyobb lehetőségeket látnak a közeljövőben.
Az üzleti környezet indexe a kiskereskedelmi és a nagykereskedelmi szektorban is emelkedett, az aktuális üzleti hangulatot mindkét kereskedelmi ágazatban a korábbinál pozitívabban értékelték, a kis-, és nagykereskedők is optimistábbak voltak. A kedvező kereskedelmi adatok az élénk karácsonyi kereskedelemre engednek következtetni.
Az építőiparban is javult az üzleti környezet megítélése, a megkérdezett cégek az aktuális üzleti hangulatot pozitívabban értékelték novemberhez képest. Sőt mi több a hat hónapos üzleti kilátásokkal kapcsolatban is pozitívabb várakozásokat mutattak.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Elképesztően torz statisztika jelent meg a magyarok anyagi helyzetéről
5 perce
-
Az uniós pénzek ütöttek hatalmas lyukat Kármán Andrásék hajójába?
16 perce
-
Kiszámíthatatlan, mi sül ki Trump és Zelenszkij keddi találkozásából
36 perce
-
Nekiment Brüsszelnek az üzemanyagárak miatt Robert Fico
körülbelül 1 órája
-
Beletömködtek plusz 6,5 milliárdot a magyar állam zsebébe
körülbelül 1 órája
-
Jól ment a pesti tőzsde kedd délelőtt
körülbelül 1 órája
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2 órája
- Baka András: mélyponton az ügyészség megítélése, súlyos zavarok vannak a szervezetben
- „Nem hinném 2.0”: Magyar Péter ismét vétózik
- Pezsgőt bont Karácsony Gergely: több százmilliárdot érhet ez a győzelem
- Visszatért Matolcsy Ádám
- Hegedűs Zsolt: nem különböztetik meg hátrányosan többet a túlsúlyos betegeket
- Mi a legnagyobb baj a Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz köthető autópálya-koncesszióval?
- Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Érdekes toplistán fedeztük fel Magyar Péter nevét 2026. szeptember 20. 05:58
- Jövő héten vidámabban mehetünk tankolni 2026. szeptember 19. 09:35
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
Az uniós pénzek ütöttek hatalmas lyukat Kármán Andrásék hajójába?
Az előfinaszírozás nélkül csak 124 milliárd lenne a hiány és nem 2300, mondja a Pénzügyminisztérium.
Kiszámíthatatlan, mi sül ki Trump és Zelenszkij keddi találkozásából
Patriotok a tűzszünetért cserébe – ez is egy lehetséges forgatókönyv.
Nekiment Brüsszelnek az üzemanyagárak miatt Robert Fico
Rendkívüli uniós csúcsot is összehívna a szlovák miniszterelnök.
-
Az MBH Bank váltja a Waberer’st a közép-európai tőzsdeindexben2026. szeptember 21. 19:16 -
Bernard Arnault fia beszáll a Nike megújításába2026. szeptember 21. 19:16 -
Warren Buffett hat évtized után átadta a Berkshire Hathaway elnöki székét2026. szeptember 20. 18:14 -
Kastélyt, privát síhegyet és tengerparti birtokot is árverésre bocsátanak2026. szeptember 20. 18:11 -
A Microsoft egykori vezére Amerika leggazdagabb sportcsapat-tulajdonosa2026. szeptember 19. 17:55
További hírek >
-
Hatalmas lyuk keletkezett a költségvetésben augusztusban, de nem kell megijedni
12:41
-
Még olcsóbbak lettek a személyi kölcsönök
11:59
-
Lezárult az Orbán-kormány háborúja az orvosi kamara ellen
11:05
-
Jönnek fel a lengyelek a magyaroknál, de nagyon
10:46
-
Akik képesek a csendet is a tányérra tenni – új menüt álmodtak meg az Epicureanban
10:27
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Döntött az Alkotmánybíróság: Karácsony Gergely ünnepelhet, Magyar Péterék vakarhatják a fejüket
2026. szeptember 22. 08:21
-
A nap képe: előre ivott a kamatdöntésre Varga Mihály?
2026. szeptember 21. 17:11
-
Politikai földcsuszamlás: a németeknek is elegük lett – interjú Tarjányi Péterrel
2026. szeptember 22. 05:46
-
Itt van Magyar Péterék végleges döntése az új legfőbb ügyészről
2026. szeptember 22. 10:12



