1p

A zimbabwei hatóságok megtagadták a beutazást Kofi Annan korábbi ENSZ-főtitkártól, Jimmy Carter egykori amerikai elnöktől és több más neves közéleti személyiségtől, akik a fekete-afrikai országot sújtó humanitárius válságról szerettek volna tájékozódni a helyszínen.

A Nobel-békedíjas Carter és Annan szombaton, Johannesburgban tartott sajtóértekezletükön mély sajnálatuknak adtak hangot tervük meghiúsulása miatt. Eredetileg hármasban, azaz Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök neje, Graca Machel társaságában akartak szombaton két napra Zimbabwéba utazni, de annak ellenére sem kaptak vízumot, hogy a Robert Mugabe zimbabwei elnök és ellenzéke között közvetítő Thabo Mbeki korábbi, illetve Kgalema Motlanthe jelenlegi dél-afrikai elnök is közbenjárt érdekükben.

Ez volt az első alkalom, hogy a 2002-es Nobel-békedíj kitüntetettje, Jimmy Carter nem kapott beutazási engedélyt egy országba, ahol jószolgálati küldetést szeretett volna teljesíteni. A vízum megtagadását hivatalosan semmivel sem indokolták. Carter, Annan és Machel ahhoz az úgynevezett Idősek Tanácsához tartoznak, amelyet jeles személyiségek és volt államférfiak részvételével Nelson Mandela hozott létre 2007 júliusában, 89. születésnapja alkalmából. A tanács, amelynek tagjai között további Nobel-díjasok is vannak, mint például Desmond Tutu dél-afrikai püspök, tanácsadással szeretne közreműködni a Zimbabwéban kialakult súlyos helyzet megoldásában.

Carter nyomatékosan hangsúlyozta: semmi szín alatt nem akartak zimbabwei belpolitikai ügyekbe avatkozni, csupán a humanitárius helyzeten akartak segíteni, és ezt a tevékenységüket folytatni fogják. Az Idősek Tanácsának közleménye szerint Carter és segítőtársai Dél-Afrikában maradnak, hogy több információt gyűjtsenek Zimbabwe és a szomszédos országok helyzetéről. Beszélni akarnak emberbaráti és civil szervezetek képviselőivel, zimbabwei üzletemberekkel és tisztségviselőkkel is.

Szeptember 15-én Thabo Mbeki közvetítésével a zimbabwei vezetés és ellenzéke előzetesen megállapodott a hatalommegosztásról, de a kulcstárcák elosztása miatt kialakult vita akadályozza a végső megállapodás kidolgozását. Bírálói azzal vádolják a 84 éves Mugabét, aki Zimbabwe függetlenségének 1980-as elnyerése óta az afrikai ország élén áll, hogy romba döntötte Zimbabwe gazdaságát. Ő azonban azt állítja, hogy a súlyos helyzetért az általa képviselt nemzeti irányvonalat szabotáló erők a felelősek.

A fejlesztési segélyek megkerülhetetlenek
Minden hatodik ember éhezik
Tarolnak a fehérítő krémek - szégyen a színesbőr?

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Erre az adatra Trump szerint megérhette ilyen sokat várni
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:30
Az Egyesült Államok gazdasága a vártnál gyorsabban nőtt a harmadik negyedévben.
Makro / Külgazdaság Még be sem lépett, máris szárnyakat adott az euróövezet Bulgáriának
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 15:25
Javította Bulgária minősítési országplafonját a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a kedden Londonban bejelentett döntést Bulgária közelgő euróövezeti csatlakozásával indokolta.
Makro / Külgazdaság 140 ezer magyar már Ausztriában dolgozik, és lesz ez még több is
Kollár Dóra | 2025. december 23. 14:44
Októberhez képest minimálisan csökkent, de egy évvel ezelőtthöz képest enyhén nőtt a nyugati szomszédunkban dolgozó honfitársaink száma a legfrissebb ausztriai munkavállalási adatok szerint. A téli szezon pedig még csak most kezdődik igazán.  
Makro / Külgazdaság Sajnos egyelőre nem lesz olcsóbb a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 11:25
Maradnak az eddigi árak.
Makro / Külgazdaság Elpárolgott a jegybanki Pallas Athéné Alapítvány vagyona
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 08:23
9 millió volt a jegybanki alapítvány kasszájában.
Makro / Külgazdaság 2025 a vámok éve volt: Trump miatt új gazdasági fogalmakkal kell ismerkednünk – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2025. december 23. 05:46
Az idei év egyik legmeghatározóbb globális gazdasági kihívását a Donald Trump által elindított és kiszélesített kereskedelmi háború jelentette. Az amerikai elnök áprilisban mindenkire ráijesztett az első vámtételek meghatározásával, de a kétoldalú tárgyalások elindulásával lecsillapodtak a kedélyek. A globális kereskedelem azonban már nem lesz ugyanolyan, mint Trump előtt volt. A Klasszis Podcast vendége Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója.
Makro / Külgazdaság Benzinkúton éjszakáznak, holnap is tüntethetnek a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 19:35
A hétfői tüntetés este 8 óráig tart, de kedden visszatérhetnek Budapest útjaira a dudáló kamionosok. A kormánytól többek között azt követelik, hogy az útdíjat ne akkora mértékben emeljék meg, mint amiről Lázár János beszélt.
Makro / Külgazdaság Tavasszal üthet be a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 16:29
A tavaszi előrejelzési fordulóban javasolhatja az Európai Bizottság a Tanácsnak, hogy újabb szakaszba léptesse a túlzottdeficit-eljárást. Eközben a kormány a GDP 2,2 százalékának megfelelő pénzt osztogat el.
Makro / Külgazdaság Ötven kamiont beengednek a Hősök terére, de merre indulnak a többiek?
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 15:01
Hétfőn délután megérkezett a Hősök terére a kamionos tüntetés konvoja. A térre azonban a rendőrség csak ötven járművet enged be, a többiek másfelé indulhatnak.
Makro / Külgazdaság Hiába szedett be sokkal többet a magyar állam – még sokkal többet költött
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 12:33
Itt vannak a részletes adatok a költségvetés november végi helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG